Orfű, és a Pécsi-tó mindig is különleges helynek számított számomra, nemcsak azért mert gyönyörű helyen fekszik, hanem mert remek hely sportolásra. Anno, komlói gyerekként gyakran jártam oda edzeni: kerékpárral kitekertem (21km), majd egy kör futás megtétele után (6.1km) a triatlon úszó száma következett, utána meg tekerés haza.
Amikor megtudtam, hogy itt rendezik az „Ötpróba Rióba” újabb versenyeit, és pont azon a hétvégén járunk újra Baranyában, nagy örömmel neveztem be a félmaratonra. Eszter a rövidebb távot vállalta be, ami 6.1km volt.
Kettesben a rajt előtt
Néhány nappal az esemény előtt „hamburger-mérgezést” szenvedtem: iszonyatosan rosszul lettem, és folyamatosan a mellékhelyiségbe jártam egy hamburger elfogyasztásának köszönhetően, ami nem volt valami jó előjel, de felkészültem rá, hogy verseny közben esetleg be kell majd futnom az erdőbe emiatt…..
A rajt fél órát csúszott egy baleset miatt, ez csak a meleg miatt aggasztott, de 9 órakor végül is elindulhatott a nem túl nagy létszámú mezőny. Rajt a szabadstrandnál volt, így a gáton kellett először átfutni, ahol fújt a szél, de ez most kifejezetten jól esett. Az élen egy idősebb futó haladt, mögötte egy triatlonos srác, majd én következtem. Hamar megléptünk a mezőnytől, és néhány kilométer múlva már idősebb sporttársunkat is magunk mögött hagytuk. Másodikként haladtam el a sporttábor előtti részen, ahol a célkapu is van, de a befutóig még meg kellett tenni három kört…
A strand felé vezető kanyar után az erdő fái megvédtek a napsugaraktól, itt néhány száz méteren keresztül árnyékban futhattunk, erőt gyűjtve az első emelkedőhöz. Az egy frissítőállomás a strand bejáratánál volt, ittam is fél pohár vizet, és rohantam a srác után. Itt újabb emelkedővel kellett megküzdeni, majd a hullámvasút folytatásaként lefele vezetett az út egy rövid szakaszon. Ezt követte a legdurvább emelkedő melyre a versenyen fel kellett futni, de utána megint lazíthattunk lefele. Lassan meg is tettük az első kört, így gyorsan meg is ettem a szokásos Power Gel-emet, amit leöblítettem egy pohár vízzel, és követtem a tőlem 50 méterrel előttem haladót. Szerencsére a hasam nem görcsölt, és jól éreztem magam. Órámat egyáltalán nem néztem meg, nem érdekelt az idő/távolság/gyorsaság hármas, csak futottam, élvezve annak minden percét. A sport tábornál Eszter drukkolt néhány komlói baráttal karöltve, majd egy motoros kiabált oda, hogy „Hajrá Tomi!”, akiről gőzöm sincs ki lehetett, úgy be volt öltözve, de köszönet neki!
Az újabb emelkedős részen simán végig mentem, közben már izóval is frissítve, illetve vízzel locsolva magamat. Ekkor kezdtem el barátkozni a gondolattal, hogy a végén még akár dobogós is lehetek, hiszen 20 méterre futok közvetlenül az első után, miközben a harmadikat nem is látom magam mögött. Azért még bennem volt az esetleges kitérő a hasam miatt, de szerencsére erre végül nem került sor…
A második kör után a gáton futottunk keresztül, amikor elkezdett csökkenni a táv kettőnk között, s úgy tűnt számomra, hogy ellenfelem nem bírja az általa diktált iramot. Meg is előztem, így már az élen haladva értem oda a sport táborhoz, ahol Eszterék csodálkozva vették tudomásul, hogy már nem a második helyen nyargalok! Már csak egy kör volt hátra, és bíztam benne, hogy minden rendben lesz, legfeljebb a srác vissza előz, de akkor legfeljebb második leszek. Továbbra is éreztem magamban az erőt, nem volt holtpont, jó iramban futottam keresztül a dimbes-dombos részen, izóval frissítve, vízzel leöblítve!
A rendőrautót képtelen voltam utolérni.....
Órát továbbra sem nézve haladtam a cél felé, ekkor már tudtam, hogy itt baj nem lehet, hisz pár kilométer volt már csak vissza. A második messze lemaradt mögöttem, bennem meg duzzadt az erő, ha kell még meg is nyomom a végét!! Ha meg nem is nyomtam, de nem csökkent a lendület mely bevitt a célba, elsőként 1.34.19 alatt, 157 méter szintemelkedéssel. Eszter hatalmas öleléssel gratulált, és én nagyon boldog voltam. Tudom az időm nem túl acélos, de a mai nap nem volt olyan itt, aki ennél gyorsabb lett volna! A második helyezett 1-2 perccel mögöttem érkezett, jókedvűen gratulálva kezdtünk el beszélgetni egymással. Mondtam neki, hogy 10km-ig nem gondoltam volna, hogy utol tudom érni, de mint kiderült ő nem ette meg a Power Gel-jét, és elfogyott az ereje…
Kupával a kézben
Délután négy órára ígérték az eredményhirdetést, így lelkesen vissza is mentünk, de azt időközben megtartották, nélkülem. Na mindegy, a kupát azért átvehettem, melyből később egy kis bort is ittam:
Cheeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeers
