Szekszárd Magyarország legjobb borvidéke, szerintem! Többször jártam már ott, ismerem borait, borászait, feküdtem a kórházában (jellemző módon sportsérülés miatt: porcműtét) de futni még soha nem futottam ott, így itt volt a remek alkalom, hogy egy új oldaláról ismerjem meg a várost.
Az utóbbi egy-két hétben Tamás kollegával felfutottunk néhányszor a Gellért-hegyre, szokni a magaslati levegőt, és a hegymenetet, de azért Szekszárd egy teljesen más dimenzió volt… Kicsit késve indultunk Mercivel, hála előző esti italozásának, majd Tamással kiegészülve folytattuk utunkat a cél felé. Szekszárdon összefutottam még további kedves ismerősökkel, s együtt készültünk a megmérettetésre, jókedvűen beszélgetve.
Az első két kilométer a városban sík terepen indult, amolyan bemelegítésként. Utána viszont „elkezdődött” a verseny: először csak egy laza emelkedővel, ami hamarosan bedurvult, mivel felfutottunk a város fölé magasodó kilátóhoz. Közben volt szerencsére frissítőállomás is, így jobban lehetett viselni a délutáni meleget. A kilátóról már lefele vezetett az út, így volt egy rövid lazább szakasz, amit egy húzósabb emelkedő követett. Itt már a szekszárdi szőlők között vezetett az út, ahol még eddig soha nem jártam. Szerencsére itt egy aránylag hosszabb lejtő következett keresztül az Iván-völgyön, melyet pincészetek, borászatok szegélyeztek, többek között a Fekete Borház, de erről majd később… Hihetetlen volt, hogy kisebb-nagyobb pincék előtt, helyi borászok kínálták fröccseiket, amolyan frissítőként, illetve ezáltal is biztatva a futókat.
A völgy alján egy négy kilométeres egyenes szakasz következett, a Bodri pincészet érintésével, azaz pincelátogatással, ami a lehető legjobb árukapcsolás, és a legeredetibb ötlet, amit valaha hallottam! Minden elismerésem a szervezőknek emiatt (is)! Íme egy idézet erről a szervezőktől, a versenyleírásban: „…Bodri Pincészetig (10,5 km), ahol különös élménybe részesülhet az ember fia és persze lánya! A borház hűvös kupolás termein keresztül kell teljesíteni a verseny ezen szakaszát. A közel 6 m-es boltívek mintegy félmillió nagyméretű téglát és néhány ezer hektó vörösbort rejt.” És én hülye nem álltam meg ott, hanem folytattam utamat a cél felé… 12 km-nél kezdett újra emelkedni egy olyan szakaszon ahol rengeteg akác virág ontotta illatát (huhhh de költői voltam…). 13 km-től kezdődött a verseny legbrutálisabb szakasza, (és ezt nem babonából mondom!) futni nem is igazán lehetett annyira meredek volt: majdnem 7 perc alatt teljesítettem egy kilométert… Azért felértem a tetőre, ahonnan, javítottam egy kicsit az időmön, ami nem volt nehéz mivel hasonlóan meredek szakasz következett csak ezúttal lefelé kellett szaggatni. A domb alján egy gyors frissítést követően egy kilométernyi egyenes szakasz következett, ahol először a lábujjamat kezdte el nyomni a cipő, majd a jobb vádlim kezdett el fájni, s féltem be is görcsöl. Szerencsére nem lett belőle probléma, így jöhetett az utolsó megpróbáltatás: a kilátó második meghódítása. Ezt egy kb. 2 km-es emelkedést követően lehetett kipipálni, ahol lelkes emberek biztattak a befejező szakaszra. Miután megkerültem az objektumot, végre lefelé vezetett az út, ami a célig, egy kisebb emelkedőt leszámítva, egyenes volt. 1 óra 40 percet mutatott az óra célba érkezéskor, ahova nagy lendülettel, és vidáman érkeztem, hiszen az emelkedőkhöz, és a felkészüléshez, (azaz annak hiányához!) képest jó időt futottam. Kellett ehhez persze a rengeteg frissítőállomás, a sok lelkes gyermekkel, akik nélkül sokkal nehezebb lett volna a futó dolga. Tamás, és Gábor kicsit mögöttem ért be, sőt Merci is lefutotta mind a 21 km-ert, holott ő váltóban indult, és csak 15 km-ert kellett volna teljesítenie.
A célban gyorsan megittam néhány fröccsöt fájdalomcsillapítóként, majd egy jéghideg tusolást követően a Fekete Borospincéhez mentünk, levezetni…
Összességében egy nagyon jól szervezett versenyen vehettünk részt, több különleges extrával. Mint borkedvelő, ide sorolnám többek között a befutócsomagban talalható vörösbort is. (További infók a versenyről itt.) Úgy gondolom a lecke tehát fel van adva a szomszéd várnak, mivel Szekszárd újra lehagyta valamiben Villányt...
