Tavaly óta BSI már nem kizárólag aszfalton, de terepen is megrendezi versenyét az ország legmagasabb pontjára. Gondoltam idén újra elmegyek én is, mivel ezen az útvonalon még soha nem másztam fel a Kékestetőre.
Előtte pár napot szülővárosomban (Komlón) töltöttem, így ott gyűjtögettem a szinteket. Igaz, hogy a Mecsekre nem igazán tudtam felfutni a hatalmas sár miatt, de azért igyekeztem. A sok kerékpározás miatt edzett vagyok, így kellő önbizalommal vártam a 11 órás rajtot Mátrafüreden az erdő szélén.
Mivel a verseny előtti napokban országosan is rengeteg csapadék hullt, a vízálló terepcipőmben indultam neki a hegynek. Már az első ötven méter után egy hatalmas pocsolya következett, amit a sok mazsola az erdő sűrű fái között próbált száraz lábbal megúszni, de nem én: bumm bele a közepébe végig rohanva a majdnem bokáig érő vízen, kissé beterítve futótársaimat….
Pocsolyád...
Hamar megkezdődött az emelkedés: először a Kozmáry-kilátó következett majd némi egyenesebb szakasz a sárga háromszög jelzésen. Ez a rész itt rendkívül saras, és vizes volt, de én továbbra is bevállalósan keresztül futottam rajtuk nem törődve semmivel. Az első frissítőállomás Sástónál volt, ahol bekaptam néhány szőlőcukrot, és mentem is tovább. Mivel futóhátizsákkal készültem, mintegy 2 liter vízzel, és egy kis üveg izóval az oldalzsebben, további folyadékbevitelre nem volt szükségem. Ez egyébként a legkörnyezetbarátabb megoldás is egyben: nem kell műanyag poharakat használni/eldobálni! (Vannak egyébként olyan terepfutó versenyek Magyarországon, ahol vinned kell magaddal poharat, így csökkentve a környezeti terhelést, de ez nem olyan, sajnos...)
Sástó
Sástó után egy kellemesebb rész következett, ahol nem volt sár, és az emelkedő sem volt vészes. Ez mondjuk nem tartott sokáig, mert egy újabb sártenger következett, aminek a közepére még egy pallót is elhelyeztek a szervezők, amit még én is használatba vettem, na!!
Nemsokára fel is értem Mátraházára, ahol pár méteren az aszfalton haladtam tovább, és egy darab banán elfogyasztása után a frissítő helyen, folytattam utamat felfelé a csúcs felé a sárga kereszt jelzésen. Itt egy hosszabb egyenes, aránylag jól futható szakasz következett, igaz rengeteg vízátfolyással. Az egész hegy olyan volt, mint egy hatalmas folyó: mindenhol is víz csordogált, hehe.
Aztán eljött a verseny egyik legkeményebb szakasza, egy jobb kanyarral fel a sárga jelzésen. Ez már inkább volt hegymászás, mint futás, néha még a kezemmel is segítenem kellett, nehogy a csúszós/sáros talajon hátraessek. Ez csak egy párszáz méteres rész volt szerencsére, aminek a végén egy jutalom laposabb ösvény követvezetett a cél felé. Persze még nem voltam fenn a tetőn, és tudtam, hogy lesz még egy utolsó gyilkos szakasz: a sípálya! Ide egy 90 fokos bal kanyarral tértem rá, és ekkor először a verseny során éreztem, hogy ha most nagyon gyorsan próbálnék futni, akkor nem is biztos, hogy felérek, de ettől persze nem kellett félni, mert nem volt bennem annyi erő, hogy elfussam a végét…
Hegymászás...
Azért persze igyekeztem, hogy mosolyogva érkezzem meg 725 méter szintemelkedés után Kékestetőre, Magyarország legmagasabb pontjára 1 óra 22 perccel a mátrafüredi indulást követően.
Mint kiderült ezzel a 44. helyen értem célba, az 50 éven felettiek kategóriájában pedig 5. lettem! Fent pár csúcsfotó, és futótársakkal történő beszélgetés után már egy rövidebb útvonalon tértem vissza origóba, szinte végig az úton folydogáló patakban….
Patakon lefelé
A GPS koordináta ITT érhető el!
