Néhány hónappal ezelőtt, amikor beneveztem erre a versenyre máris eldöntöttem, hogy jól felkészülök rá, ne érjen nagy meglepetés ott a Budai-hegyek között!! A felkészülés rengeteg terepfutással járt, hisz minden hétvégén futottam legalább egy félmaratoni (21km!) távot a Gödöllői-dombság lankái között, ill. részt vettem a novemberi Balaton Maratonon, melynek két napja alatt, ha három részletben is, de futottam egy maratont!
Ezen kívül keményen tartottam a „Száraz november” alkoholmentességét szintén: egy korty szeszt sem fogyasztva másfél hónapon keresztül!! A verseny előtti pár napban csak egyetlen kisebb probléma foglalkoztatott: a hatalmas mennyiségben leesett csapadék. Óriási sarat vizionáltam, amiben nem lehet majd rendesen futni, csak csúszkálni, és szenvedni…
Gyönyörű napsütésre ébredt Telki a verseny napján, igaz kicsit még hűvös volt a reggel órákban, de 10 fok körüli hőmérsékletet jósoltak. Időben kiértem, hogy fel tudjam venni a rajtszámomat, és tudjak még beszélni a céges csapat többi tagjaival, akik szintén lelkesen készülődtek a terepgyakorlatra… Még öcsémet is megnéztem, aki a rajtnak otthont adó iskola műfüves pályáján osztotta éppen.
DXC Technology Magyarország lelkes csapata
A szokásos rajtfotó után átnéztem a felszerelésemet, mivel ez a verseny félig önellátó, és teljesen zöld, azaz nincsenek hülye műanyag poharak az erdő közepén található frissítőknél, hanem magadnak kell italról, vagy pohárról gondoskodnod!! Futóhátizsákomban 2 liter vízzel, pár energia géllel, és banánnal nem érhet nagy baj, gondoltam.
A rajtot követően az első párszáz méter még betonon vezetett, és már ott 300 méterrel az indulás után volt néhány futótárs, aki belegyalogolt az emelkedőbe. Elképesztő, hogy mazsola eljön egy 27km-es versenyre, melyben több, mint 800 méter szintemelkedés van, és az első kaptatónál, ami nem is volt igazán meredek, már nekiáll sétálni, faxkivan…….
Hamar megérkeztünk a terepre, ami egy kicsit sáros volt, kicsit csúszott is, de nem vészesen. Az emelkedés tovább folytatódott először még nyílt terepen, de hamar beérkeztünk az erdőbe. Itt elég szűk volt az ösvény, de azért megelőztem néhány futótársat, és mentem felfelé a zöld jelzésen. Az erdészháznál balra kellett kanyarodni, Nagykovácsi felé. Az ösvény jól futható volt nyoma sem volt annak a hatalmas sárnak, amit előre beharangoztak. 3km után elérkezett az első lefelé vezető szakasz egészen Nagykovácsi széléig. Itt egy murvás úton kellett jeges pocsolyákat kerülgetni, így jutottunk el az első ellenőrző ponthoz. Az időmérést egy “dugóka” segítségével mérték, melyet az ujjra lehet applikálni, de én a hátsó zsebembe rejtettem inkább, mivel kesztyűt viseltem…
Nagykovácsinál balra a sárga jelzésen kezdtük az emelkedést a Nagy-Szénás (550) tetejére. Először az erdőben, majd a tetjén nyílt terepen. Itt már sokan gyalogoltak, akiket lassan kikerültem, azért én sem száguldoztam azon a hegyen fölfelé, őszintén szólva. A csúcson újra ellenőrző pont következett, ahol megettem a magammal hozott Power gelt, majd lefelé vettem az irányt gyönyörködve a Budai-hegyek látványába. Lefelé megelőzött néhány felfelé gyalogló futó, az egyiknek még szóltam, hogy felfelé majd találkozunk, mielőtt elrohant volna tőlem, hehe…
Mivel keresztül kellett futni a falun, itt betonos rész következett, ill. egy ex-kollega Kriszti is, akivel anno rengeteget futottunk együtt: kijött szurkolni nekünk, ami nagyon jól esett! A faluban volt még egy ellenőrző pont, ahol a lelkes segítő a hátizsákomból kilógó szívóka fejét is bedugta a nála lévő kis doboz lyukába, ellenőrzés gyanánt, hahahahaha.
Innen már indult az újabb emelkedő Telki felé, az elején elég durván egy erdős részen, néhány kilométeren keresztül. Itt értem utol a lefelé vágtázók egyikét, aki elmondta, hogy súlyos volt a tegnapi buli, így neki tényleg nem megy most a hegymenet, no comment….
Az erdő talaját itt sem borította sár, ergo jól futható volt, toltam is felfelé közben folyamatosan kicsiket kortyolva a hátizsákomban található vízből. Lassan felértem egy fennsíkra, ahol tovább fokoztam a sebességet. Szerencsére jó kondiban voltam, és semmi holtpontot, sem fáradtságot nem éreztem, így mentem tovább a cél felé. Ezen a szakaszon egy újabb régi ismerős jött szembe: Piroska tartotta rendes edzését itt a hegyekbe, meg is lepődött, amikor kizökkentve gondolataiból rákiabáltam, hehe… Gyors ölelést követően rohantam tovább, kiérve a Csergezán-kilátóhoz vezető ösvényre. A Nagy-Kopasz kimaradt ezúttal, szerencsére lefele vezetett az út vissza Telkibe, igaz fentről bacsatlakozott a két kisebb táv mezőnye is, őket kellett kerülgetni. Sajnos nem minden futó tartja be a rendezők által is megkövetelt szabályok egyikét, miszerint kötelező a gyorsabb futókat elengedni. Vígan rohantam tehát, abban a tudatban, hogy már csak levitorlázom Telkibe, és készvégehatszáz! Volt egy újabb ellőrző pont a Tarnai-pihenőnél, majd tovább folytattam utamat. Meglepetés akkor ért, amikor két kilometers nyargalás után egy jobbost követően egy apró kövekkel felszórt útra ért a mezőny, ami természetesen felfelé vezetett….
Itt szinte mindenki sétált, futva közlekedő embert nem lehetett látni, ami meglepő egy futóversenyen. Én azért ha lihegve, és lassan is de futást imitáltam… Lassan, rohadt lassan újra az erdészháznál voltam, ahonnan már csak és kizárólag lejtmenet következett ugyanazon az útvonalon, amerre az első néhány kilométer is vezetett! 2.35.18 alatt érkeztem be a célba, 823 m szint megtétele mellett a 29. helyen (nem, nem 29-en indultunk!!). Jéghideg vízben a világ leggyorsabb fürdését követően egy jó forró gulyáslevessel öblítettem le a fáradalmakat, melyeket a szervezők biztosítottak minden résztvevőnek, respect!!
