Hétvégére csodás időt jósoltak a hozzáértők, így családostul érkeztünk a Normafa mellett található, egykor jobb napokat megélt, öregek otthonához, mely egyben futócentrumként is üzemel. Itt bárki (500 ft befizetése után) igénybe veheti az öltözőt, és mehet is futni, majd utána letusolhat, miközben ruhái is biztonságban vannak. Ezen verseny egy terepfutó sorozat része melyben a szervezők a bevételeik 10%-át jótékony célokra ajánlják fel a United Way javára, ami rendkívül szimpatikus cselekedet számomra!

A rajtszám felvétele után kisétáltunk a rajthelyre, főképpen a XIII. kerületi futócsapat (Angyalcipők) tagjaival, és vártuk a rajtot, mely megcsúszott egy kicsikét. Gyerekek már rohantak volna játszani, így a rajtot már nem is várták meg, miután Zalán fiam kisebb dührohamot kapott...

Sikerült a végéről rajtolnom, emiatt az első métereken embereket kerülgettem, miközben futottunk lefele az őszi levelekkel borított keskeny erdei úton. Kb. két kilométeren keresztül futhattunk lefelé amikor egy bal kanyart követően emelkedni kezdett az út. Ott sikerült még néhány embert leelőznöm majd egy egyenes rész következett. Ezután be az erdőbe egy kis ösvényre, ahol már újra lefelé vezetett az út.

Nemsokára kiértünk egy szélesebb útra, ahol újabb előzésbe kezdtem, s ekkor léptem rá egy kőre, ami miatt ki is bicsaklott a bokám. Jó nagyot estem, szerencsére egy futótárs azonnal felrántott, és enyhe sántikálással, de folytathattam utamat a cél felé. Bokám már többször kiment anno kispályás foci közben, és van benne egy részleges szalagszakadás is, emiatt talán érzékenyebb az ilyen hatásokra.

Egy idő után csökkent a fájdalom, szóval tovább futottam, ezúttal egy betonúton lefele Budaörs irányába. Még sohasem jártam arra, de elég szép sziklás helyen vezetett az útvonal, távolabb egy fenyves sziluettje rajzolódott ki. Itt folyamatosan egy meredek lejtőn ereszkedtünk alá, ami nem jó jel, mert előbb-utóbb emelkedni fog, ha vissza akarunk térni origóba ugye...

Nemsokára el is jött a „várva-várt” emelkedő, de előtte még ittam egy pohár vizet az egyetlen frissítőállomáson. Szerencsére csak laza emelkedő következett, majd újra be az erdőbe, ahol rengeteg kő volt az úton a levelek alatt megbújva. Jó iramban haladtam, nem éreztem se fáradtságot, se kimerültséget. Aztán 8km körül már egy igazi keményebb emelkedő következett, amibe többen bele is sétáltak, így elvágtattam mellettük. Egy rövid egyenes szakasz után aztán újabb lejtmenet következett, de nem örülhettem sokáig, mert újabb emelkedő tarkította a pályát. Hamar Makkosmárián találtam magam, ahol egyre több kirándulót kellett kikerülni, kutyástul, gyerekestül...Innen már csak felfele vezetett az út: a verseny utolsó két kilométere. Sajnos az utolsó szakaszon sikerült egy kisebb kb. 300 méteres kerülőt tennem, mert nem láttam a szalagot. Szerencsére nem előzött meg senki sem, igaz nekem sem sikerült utolérnem az előttem haladó Gyurit, de majd legközelebb!!!

Gyerekek már a célban vártak, s vidáman kérdezősködtek a versenyről. A futás nagyon jól esett 1. 06 perc alatt értem be, igaz a bokám eléggé bedurrant, de bízom benne, hogy a hétvégi siófoki Balaton Maratonra rendbe jön. Ott két nap alatt le kell futni egy maratont, és erre készülök már egy ideje.

Futás után beszabadultunk az uszodába/szaunába, ahol lazítottunk egyet a srácokkal!

(A GPS információkat, útvonalat ITT lehet elérni)