Futottam már „Pécsharkányt” mínusz fokokban, havas esőben is, ehhez képest az év talán első tavaszi napja köszöntött ránk Pécsett. Korán érkeztem mivel rengeteg régi ismerős/futótárs jelezte résztvételét az eseményen, akikkel a rajt előtt még volt időnk egy kis múltidézésre, beszélgetésre, amivel hamar elment az idő. Minél többet jár az ember futóversenyekre, annál több embert üdvözöl a következőn, s a Facebook-ról akkor még nem is beszéltem... Megjöttek a hivatalos szurkolóim is: Eszterke, és Gabi ill. kerékpáros kísérőm: Szomi, akik csak a kisebbik hölgytagot hagyták otthon, de legközelebb neki is muszáj lesz megjelennie! Odaadtam neki az iso italomat és beálltam a rajtvonal mögé.
A verseny első öt kilométere egy enyhén, de folyamatosan emelkedő szakasszal indul, itt nem árt okosan beosztani az ember erejét, mivel utána még mindig vissza van 20km… Szerencsére nem okozott nagy problémát az emelkedő: jó kondícióban éreztem magam, így beszélgetésre is volt erőm, többek között egy idősebb futótárssal, akit már rengeteg versenyen láttam jó iramban futni, mindezt fél karral: riszpekt!!!
A pogányi reptértől már kiegyenesedett az út, sőt voltak lefelé vezető részek is, módjával... Jó hasznát vettem Szomi barátomnak, mert az első frissítőállomás 10 km után volt csak, de szerencsére nekem ez mindig kéznél! Nem is értem, hogy a szervezők miért nem gondoskodtak rendes, és sűrűbb frissítőállomásokról: mindössze kettő volt a 25 km alatt, ami elég kevés, főleg, hogy sütött a nap ezerrel. Szalántán értünk a verseny 10. kilométeréhez: 44 percnél állt az óra, s továbbra is jó iramban folytattam utamat a cél felé. Az országúti kilométer táblák alapján tartottam a 4.30/km-es tempót, s élveztem a napsütést.
Ezen a szakaszon egy ideig együtt futottam Gyenkóval, régi komlói futótárssal, és vele beszélgettem. Itt volt egy kis holtpontom, kb. a 15. km-nél, amikor kicsit be is lassítottam, de szerencsére nem tartott sokáig, mivel a következő falu (Túrony) után jött egy gyilkos emelkedő, amihez kellett az erő! Néhány embert megelőzve sikerült is abszolválnom, s már fent is voltam a Tenkes-hegyen, ahonnan természetesen, már lefelé vezetett az út. Loholtam is lelkesen ezerrel, hiszen: „Lefelé a szar is gurul!” hehehe…
Az utolsó néhány kilométeren, immár sík terepen, tartottam a tempót, így utólag kicsit bántott is, hogy nem csaptam jobban a lovak közé, hiszen bírtam volna, de valahogy elvoltam ezzel a sebességgel. Néhányan meg is előztek ezen az utolsó szakaszon, de nem bántam. Időközben atyám is feltűnt a láthatáron: lelkesen fényképezve, és pár métert együtt is futva velem...
Mosolyogva érkeztem a Harkányi Gyógyfürdőnél felállított célba, 1 óra 51 perc 57 másodperccel a pécsi rajtot követően úgy, hogy nem igazán éreztem fáradtságot, és a lábam sem fájt: nagy dolog ez így 40 felé közeledve…! Jó felkészülés volt a Balaton Szupermaraton előtt, amit két hét múlva lesz, és kollegákkal fogjuk teljesíteni!
Örömmel gratuláltam az előttem, illetve mögöttem beérkezett versenyzőknek, és készült néhány sztárfotó is. Ezután, azaz egy „gyógysört”, követően a medencében lazítottam az izmokat, és a futást elemezve sok-sok baráttal/futótárssal. Jóanyámnak igaza lett, ő ugyanis megjósolta, hogy le fogok égni: csak úgy vöröslött a kopasz fejem a tavaszi napsugarak hatására…
GPS adatok, információk ITT találhatóak.
