Baranyai gyerekként örömmel vegyes izgalommal álltam ismét rajthoz ezen a versenyen, ahol mindig belebotlik az ember egy-két régi ismerősbe. Csodás nap ígérkezett, hiszen már kora reggel óta sütött a nap Pécs felett, és a -1 fok sem tűnt túlságosan hidegnek.
Az előkészületeket már jó előre megtettem, így szurkolókra, és folyamatos frissítésre is számíthattam régóta bevált segítőmnek/barátomnak Szominak, ill. családjának köszönhetően. A nevezés elég lassan ment, de legalább volt idő egy kis beszélgetésre Gáborral, aki este a sofőr szerepét is betöltötte, amikor is visszavitt Budapestre.
Kísérőim az utolsó pillanatban érkeztek, Szomi bevállalta a kerekezést, míg Eszter leánya, és Gabi kocsival jöttek utánunk. Éppen, hogy volt időm átadni néhány személyes tárgyat, és rohantam is a rajthoz, ami fél percre rá el is dörrent. Bemelegíteni ezúttal nem tudtam, de ezen a távon, és ismerve önmagamat, nem is volt rá nagy szükség. A rajt után nem sokkal összefutottam Árpival is, így innen együtt folytattuk utunkat a cél felé. Közben a nap is elment, ennek ellenére úgy éreztem, hogy kicsit túlöltözködtem, így a sapkámat hamar ki is adtam megőrzésre…
Az első 5 km egy nem túl kemény, de folyamatosan emelkedő része a versenynek. Ezt az akadályt aránylag könnyedén vettük, és a fennsíkon feltámadó kisebb szél sem okozott problémát. A Pogányi-reptérnél lévő váltóponthoz 37 perc alatt értünk, (8,5 km). Utána enyhén lejteni kezdett az út, és Árpi el is lépett mellőlem, így egyedül, de nem magányosan, futottam tovább. Ezen a szakaszon megettem a Power-gel nagy részét. Szalánta község határa a féltáv, az órám 54 percnél járt ekkor. Itt volt egy frissítőállomás is, ahol ittam egy kis meleg teát, és eme új energiától hajtva róttam a kilométereket. Néha váltottam néhány szót Szomival is, aki lelkesen kerekezett a közelemben.
Túrony előtt volt a második váltópont (17 km) az időm 1.15.52 volt a championchip szerint. A faluba érve egy lejtő következett, melynek közepén volt egy újabb frissítőállomás, ahol egy korty teát ittam, mielőtt nekivágtam volna a hegynek. Itt a Tenkesre kellett felfutni, ami szerencsére könnyen ment, és utána következett a jól megérdemelt lejtő. Ekkor ettem meg a maradék Power-gelt, miközben egy váltóban induló hölgy futott el mellettem óriási sebességgel, és elég jó formával ahhoz, hogy új erőre kapva fussak utána, és megbeszéljem a dolgot kísérőmmel is, miszerint nem is olyan rossz egy ilyen futóverseny…
Az utolsó két kilométer már egyenes szakaszon vezetett, amit még egy kicsit meghajtottam, és 1.50.10 alatt érkeztem a célba ami majdnem egy perccel jobb volt a 200-as időmnél. Árpitól kaptam néhány percet, de lelkesen ölelkeztünk össze, és gratuláltunk egymásnak. Megköszöntem lelkes szurkolóim, és kísérőm bíztatását ill segítségét, amit ezúton is szeretnék megköszönni a Szomor családnak! Közben beérkezett a célba Gábor, és Norbi is, egy másik komlói futótárs.
Éreztem ugyan egy kis fáradtságot, de sokkal rosszabbra számítottam, ráadásul még vissza volt a nap fénypontja: a melegvizes áztatás a termálfürdőben…
Ezt jókedvűen beszélgetve, Czukor Zoli gyaloglóbajnok, olimpikon társaságában töltöttem, majd együtt öblítettük le egy korsó barna sörrel az út fáradalmait...
(A versenyről további képeket, ill. beszámolót, eredménylistát itt találsz.)
