Hat évvel korábban futottam utoljára ezen a versenyen ezért most úgy döntöttem újra kipróbálom milyen lett az utóbbi idők viharai után. Nézegetve az útvonaltérképet nem számíthattam könnyű pályára mivel a befutót áttették Budára, helyette Budakeszi környékének dombjaival kellett megküzdeni.
Rajt előtt néhány régi, és új ismerőssel beszélgettem, és vártuk a rajtot közösen, ami reggel 9-kor indult útjára. Telki felé vezetett az első négy kilométer, ahol dombokkal, s a vele járó emelkedőkkel tarkított szakasz várt. A tempóm 4.30/km körül lehetett. Itt néhány futó a „lefele nyomom mint állat, felfele meg csak lihegek” taktikát választotta. Nem szeretek lefele futni, mert attól fáj a térdem, így én inkább felfele nyomtam, s lefele csak lazán vitorláztam... A fordítót követően visszafutottunk Budakeszire, ahol már várt bennünket egy durva emelkedő: három kilométer alatt több mint 200 méteres szintemelkedéssel! Itt is egész jól ment, annak ellenére, hogy egy nálam jóval idősebb futótárs olyan könnyedén előzött meg, mintha csak sétálnék... Az emelkedő tetején meg kellett állnom egy pillanatra, mert szólított a szükséglet, de gyors voltam, és már folytattam is az utamat. Itt egy kisebb lejtő következett, majd a frissítőállomás után újra emelkedni kezdett: először még amolyan észrevehetetlen módon, aztán egyre durvábban. Ezen a szakaszon már az erdőben futottunk, ami elég színes volt a szebbnél-szebb őszi falevelektől. Szerencsére hamar felértem a legmagasabb pontjára a versenynek, ahonnan már csak lefele vezetett út. Ezt a szakaszt nem szeretem, s páran meg is előztek, igaz azért én is vágtattam hegynek le. A Déli-pályaudvarnál értünk be a város forgatagában, ahonnan már csak egy kilométer volt vissza a Mom-park melletti befutóig. Itt emelkedett egy kicsit az út, de én hatalmas hajrába kezdtem, és visszaelőztem mindazokat akik lefele megvertek. A sarkon Eszter várt, és fényképezett, miközben elvágtattam mellette, szinte észre sem véve őt... A Sportmax 2-ben volt a cél, de úgy, hogy be kellett futni a bejáraton át a sportcsarnokba. Ezt elég idétlen ötletnek tartottam, főleg egy éles kanyar miatt, és egyébként is csodálatos napsütés volt kint a szabadban, hiba volt beterelni egy kicsi, és sötét terembe a versenyzőket! Na mindegy: 1.37.25 alatt értem célba, mondhatni lazán, mindenféle probléma, és térdfájás nélkül. A célban még ettem egy kis banánt, illetve gratuláltam az összetett verseny második helyezettjének: Bogár Jánosnak:
Remek verseny volt, remek időben, tüntetések helyett tudom ajánlani mindenkinek október 23-ára...!!!
(A GPS információkat, útvonalat ITT lehet elérni)
