Utoljára még tavaly novemberben jártam Siófokon, akkor is természetesen futás miatt: a Balaton Maratonon. Azóta kicsit feltöltődött a tó vízzel, sokkal jobb arcát mutatva. A feltöltés folyamatos volt ezen a reggelen is: szakadt az eső, de legalább fújt a szél… Ennek ellenére hihetetlen jókedvvel érkeztem meg a siófoki rajtközpontba kollegáim társaságában, hogy a tavalyi után idén újra, céges keretek közt, fussuk körbe a tavat, ami 196km. (A Balaton körbe több mint 200km, de ezen a versenyen kimarad a Szigliget-Badacsony szakasz!) A versenyről annyit érdemes tudni, hogy négy napból áll, amit négyes váltóban, vagy egyéniben lehet teljesíteni. Egy nap három szakasz van (43-53km között) így három ember fut, egy pihen. Csapatunk neve, utalva a tagok kezdőbetűire, „HP KoPaGaBa” lett.
Szerencsés embernek mondhatom magam, hogy olyan cégnél dolgozhatok, mint a Hewlett-Packard (HP) mely elhivatott az egészséges életmód propagálására nem csak szavakban: lassan minden nagyobb futóverseny sárga színben pompázik a sok HP-s kollegának köszönhetően! Ezúttal is mezosztással indult a reggel, ill. egymás köszöntésével/ismerkedéssel, és a kihagyhatatlan zrikálással. Eljött bíztatni bennünket cégünk HR-vezetője, aki egyben a szponzori feladatokat gyakorolja, továbbá a frissítésről is gondoskodik, ha kell… Külön öröm volt még, hogy az öt HP-s csapat mellett ezúttal két egyéni indulót is köszönthettünk, Zaki tesóm, és Szatmári Geri ironman személyében!
Sietnem kellett, mivel én voltam csapatunk első futója, aki elrajtol Siófokról, s még muszáj volt készíteni egy közös fotót a sárga fergetegről a rajt előtt. Úgy döntöttem, hogy ha esik, ha fúj, én rövidnadrágot húzok, mondván úgyis vizes leszek, s átázom, akkor meg teljesen mindegy… Azért felhúztam egy hosszú, úgynevezett, kompressziós zoknit, s így vártam a rajtot a többiek bíztatása közepette!
1. nap 1. szakasz: Siófok-Szántód, 16km:
Csodálatos módon néhány perccel a rajt előtt elállt az eső, szerintem senki nem gondolta volna, elnézve, hogy esett addig… Az első kilométer a Balaton partján vezetett, s a szél miatt a hullámok ki-kicsaptak a partra meglocsolva a futókat, de nem bántam, sőt kifejezetten örültem neki! A partról a siófoki sétányon át vezetett az út, mely még mindig kihalt volt, így szezon előtt. Jó iramban kezdtem és lazán abszolváltam az első néhány kilométert. Mivel ez egy elég könnyű s kissé unalmas szakasz, emelkedők nélkül, nem okozott gondot a tervezett 4.20/kilométeres tempó tartása. Szerencsére többször is a parti murvás sétányon vezetett az út, nem végig betonon, igaz rengeteg tócsát kellett kerülgetni a sok eső miatt. A 10. kilométer után ért utol egy kedves ismerős: Imre, akivel rengeteg futóversenyen küzdöttem már meg. Ő általában lassabban kezd, és csak később gyújtja be a rakétákat, ezt történt most is. Beszélgettünk néhány kilométeren keresztül, de az ő rakétái jobban üzemeltek, így le is hagyott… Útközben néhány csapattárs bíztatott, míg a többiek a szántódi váltópontnál várták az érkező futókat. 1 óra 8 perc alatt értem a pontra, s egy gyors váltást követően Gyuri vette át a stafétabotot, rohanva Balatonszemesre.(GPS, és egyéb adatok ITT találhatók!)
Frissítés és egy gyors értékelés után már mentünk is tovább, hogy lőjünk néhány fényképet a többi futótársról/kollégáról, majd a következő váltóponthoz mentünk, várva csapattársunkat. Itt egy kis zavar támadt az erőben, miután Balu barátunk melegíteni indult, ismeretlen helyre, lekésve ezzel a csatlakozást… (Szerencsére mi elég toleránsan kezeltük ezt a nem kis hibát, és azóta sem beszélünk erről, nem emlegetve fel ezt a kis malőrt Balunak...!!!) Ő aránylag gyorsan lepörgette a Fonyódig tartó utolsó szakaszát a mai etapnak, saját maga bevallása szerint gyorsabban, mint én, de erről azóta sem mutatott be bizonyítékokat, hehehe…!!!
A célban megvártuk a többi csapat, ill. az egyéni futók beérkezését, és a helyi kocsmában lazítottunk egy kicsit, majd felkerekedve a szemesi Kistücsök Vendéglőbe siettünk egy kis gasztronómiai kitérőre. Későn érkeztünk a balatonkenesei főhadiszállásra, ahol szaunázással, áztatással, és gyúrással lazítottunk megfáradt izmainkon. Első nap után 12. helyen álltunk a váltónk kategóriájában!
Másnap reggel, egy kiadós reggelit követően, indultunk vissza a tegnapi célhoz, azaz Fonyódra, ahol kezdetét vette a második nap. Ezúttal kisütött a napocska, azonban iszonyatosan erős szél fújta szemembe a hajamat… Ezen a napon van egyébként a négy nap leghosszabb távja (Keszthely-Szigliget, 52,9 km), s egyben a leghosszabb szakasza is (21km), amit önként és dalolva vállaltam be! Balu kezdte a versenyt, így legalább a váltással nem volt probléma a mai napon… Jó iramban nyomta végig a távot, mi útközben bíztattuk a tempó további növelésére. A mai nap Gyuri pihent, beszállt viszont Peti. Vele tavaly is egy csapatban futottuk a kört, aki most Balatonmáriafürdőtől futott, amíg mi a keszthelyi váltópontra furikáztunk.
2. nap 3. szakasz: Keszthely-Szigliget, 21km:
Sajnos rosszul számítottam ki Peti érkezését emiatt későn ettem, s begörcsölt a hasam. Váltás után magányosan indultam neki a félmaratoni távnak, szinte azonnal megállva, és a helyes utat keresve… Egy másik futóval végül is megtaláltuk, és így rohantam tovább Szigliget felé. Ezt a részét nem ismertem a Balatonnak, mert nem nagyon jártam még erre. Az első frissítőállomás után éppen lehajtották a sorompót, de a vonat még az állomáson állt ezért átrohantam, nem vesztegetve időt várakozásra. Ezután az út a Balatont körbekerülő bicikliúton, a nádas mellett, haladt tovább, s a nádas nagyjából megvédett bennünket a hatalmas széltől. Megelőztem néhány egyéni indulót, akiknek még a bíztatásomra is volt energiájuk, ill. utolértem, s le is hagytam a váltóban előttünk álló csapat versenyzőjét. Hasam továbbra is görcsölt, de legalább rám tört a hányinger is… Itt volt néhány olyan perc, amikor azt hittem, hogy azonnal kidobom a taccsot! A futás sem esett jól, és úgy éreztem nagyon lassan haladok, de így is tartottam a 4.30-as ezreket. 10 km után előbújtunk a szélvédett nádasból, ahol jött a szembeszél. Legalább a hasam nem görcsölt annyira, így most a szél próbált akadályozni a futással, de nem tudott: nyomtam neki ezerrel, na jó, csak száznyolcvannal!!! Itt pillantottam meg először a célt, azaz a Szigligeti várat, de az annnnyira messzinek tűnt, hogy inkább visszarohantam volna a nádasba! Ezen a részen az út felkanyarodott a tó mellől a főúthoz, ahol semmi védettség nem volt a szél ellen. Itt vártak már a többiek, ami további erőket mozgósított bennem, és a harci kiáltásuktól kísérve vágtam neki az utolsó 5km-nek. Ezen a szakaszon, a változatosság kedvéért, oldalszél kerekedett, ami néha majdnem lefújt az útról… A vár már-már kézzel fogható távolságba került, és már alig vártam, hogy felfuthassak rá! Ez a kemény: a leghosszabb szakasz egy hegyi futásba torkollik a végén, hisz a cél a vár alatti területen van felállítva, egy macskaköves kaptató után. Csapattársaim, ill. kollegáim bíztatása közepette vágtattam fel, ezen emelkedőn, már csak bosszúból is!
A vége 1.38 lett, s bár nem volt túl őszinte a mosolyom, boldog voltam, hogy beértem, főleg miután megpillantottam, hogy továbbra is őrizzük 12. helyünket a rangsorban. (GPS, és egyéb adatok ITT találhatók!) Egy hallevessel, s egy búzasörrel öblítettem le a futás fáradalmait, majd a többi futót bíztatva egy óriási HP-s molinón heverésztünk/fényképezkedtünk a domboldalon. A kenesei szállásra visszatérve, egy vacsorát követően, újra a szaunában kerestünk felfrissülést a fárasztó nap után!
A reggeli ezúttal elég light-os volt, mert a hasam továbbra is görcsölt, így nem erőltettem… A rajthely ezúttal Badacsonyban volt, mint említettem korábban a Szigliget-Badacsony szakasz kimarad ezen a versenyen.. A cél Balatonfüreden a Tagore sétány. Balu pihent ma, Gyuri tolta az első szakaszt, Peti a másodikat, jómagam pedig az utolsót. A rajtnál újra rengeteg régi, és persze új futótárssal találkoztam, és beszélgettem. Felfedezhető volt az arcokon a határtalan jókedv és elszántság, pedig már túl voltunk a verseny felén, de úgy látszik itt mindenkit kemény fából faragtak, és senki nem bánkódott, hogy egy újabb kemény nap áll előtte. Javaslom depressziós embertársaimnak, jöjjenek el egy ilyen eseményre, vegyenek részt és fussanak, - a legjobb terápia! Az idő hűvösre fordult, és a napocska is elbújt a felhők közé, de legalább az eső nem esett ezen a reggelen…
A rajtot követően az első váltóhelyre, Révfülöpre mentünk, és ott bíztattuk a többi futót, várva sárgába öltözött kollegáinkat. Ezen a napon, párhuzamosan a Balaton kerüléssel, rendeztek egy maratoni versenyt is, így még több futótársat köszönthettünk a magyar tenger partján.
3. nap 3 szakasz: Fövenyes-Balatonfüred, 13km:
Fövenyesen volt a következő váltópont, s most időben rákészültem a rám váró 13km-re. Szerencsére a hasam nem görcsölt, s éreztem, hogy most lehet durrantani ezerrel: könnyű, és gyors szakasz állt előttem. A váltást követően egy dombon kellett lefutni, majd egy bal kanyart követően a Balaton partján Tihany felé. Vágtattam is ezerrel: jól ment, éreztem magamban az erőt! Tovább növelte az erőmet, hogy biciklis kísérő is jött velem egy darabon folyamatosan bíztatva, és GPS alapján tájékoztatva arról, hogy jelenleg 14-15km/órával tolom neki. A településről kiérve a főút mellett haladt a verseny, ahol újabb szurkolók üvöltötték kb. minden 500 méteren, hogy „Repülj Páva!”. Zitus, és Kritti voltak azok, akikkel tavaly még egy csapatban futottunk, idén viszont „csak” szurkoltunk egymásnak. Sokat segített (szerintem nem csak nekem, de más futóknak is) lelkesedésük!
Ezen a szakaszon az útvonal többször is keresztezte a főutat, ide-oda kacsázva. Szurkolótáborom továbbra is nagy elánnal dudálva/kiabálva hajtott tovább. És én repültem!! Tihany alatt volt egy enyhe emelkedő, itt Peti adott bíztatást a tempó növelésére, így hamar magam mögött hagytam a félszigetet az apátsággal. Hamar beértem Füredre, igaz éreztem, hogy kicsit lassultam, de azért mentem tovább, hiszen mindössze pár kilométer volt hátra a célig. Az utolsó, kb. másfél kilométerre, összeszedtem magam, és belehúztam, hogy minél jobb időt fussak. Nagy lendülettel érkeztem a Tagore sétány közepén felállított célegyenesbe, ahol szurkolóim már az emelvényen ordítottak Péter Attila szpíker társaságában, akinek éppen aznap volt a születésnapja! Röhögve vettem tudomásul, hogy a hangszórókból az „I’m sexy and I know it” című szám szól, ami már-már a szlogenemmé vált, hehehe… 55.34-es idővel értem be a célba, kicsit fáradtan, de boldogan. (GPS, és egyéb adatok ITT találhatók!) Rövid nyújtást követően muszáj volt felmenni az emelvényre és megköszönni a lelkes bíztatást a világ két leglelkesebb hölgyének! A célban összefutottam még a „Hei-nekem” lányokkal: Anettel, és Judittal, akikkel már több versenyen is találkoztam, ezúttal ők is lelkesen bíztattak. Külön öröm volt még számomra, hogy Söptei Zsolt barátom is eljött megnézni a befutót. Ő a Söptei pince főborász-tulajdonosa, egyben a kedvenc borászom is köszönhetően szép borainak, melyet családjával együtt készítenek a csopaki hegyoldalban.
A célban megvártuk a többieket, őket is lelkesen köszöntve, majd Budapestnek vettük az irány: számomra itt befejeződött a Balaton Szupermaraton („a mór megtette kötelességét, a mór mehet”…) mivel muszáj volt hazamennem Eszterhez, aki bármely pillanatban megszülhette volna a harmadik Páva madarat. (Azóta megszületett Márk baba, és jó egészségnek örvend!)
A Balaton Szupermaraton utolsó napja elhozta a telet is hóval, de ezt már a srácok nélkülem küzdötték végig, 22. helyre hozva végül is a csapatot. Zaki, és Geri egyéniben abszolválta a távot, amiért külön GRATULA nekik!!! Újabb nagyszerű napokat töltöttem a Balaton partján, vállvetve küzdve futótárs-kollegáimmal. Ezúton mondanék köszönetet mindenkinek, aki ezt lehetővé tette, és együtt futott/küzdött/kísért/szurkolt/fuvarozott/elviselte távol, és persze ottlétem…!!!
***NAPSÜSSSSSSSÖNRÁTOK***
