Hosszú évek elteltével tértem vissza Kaposvárra, ahol utoljára egy triatlon versenyen jártam a Deseda tó partján. A sport kapcsolat megmaradt: ezúttal egy félmaratont kellett teljesíteni, a város dombjain keresztül.
Korán odaértünk az öltöző helyszínéül szolgáló városi strandhoz, így hamar felvettem a rajtszámomat, és ellenőriztem az időmérő chipet. A rajtig fennmaradó időben sportkapcsolatokat ápoltam rég nem látott ismerősökkel és ismeretlenekkel. A rajt a város főterén volt, így bemelegítés gyanánt az utolsó pillanatokban kocogtam oda kemény szél, és –hóvihar közepette.
A rajtot követően kifutottunk a külvárosba, ahol egy kisebb dombon kellett felfutni az első kilométer 
után. Nagyobb kihívást csak a harmadik kilométernél kezdődő domb jelentett, ahol rengeteg embert sikerült megelőznöm, más kérdés, hogy az azt követő lejtőn sokan visszaelőztek, de egy újabb hegymenetnél megint beértem őket. Itt egy ideig együtt futottam egy kedves futótárssal, akivel beszélgettünk is miközben előzgettük egymást. Hét kilométernél volt egy brutálisabb emelkedő, ahol megelőzött a későbbi női győztes: nem mondom elég jól nyomta felfelé… 10 kilométernél volt egy váltóhely, illetve időmérés is: 42.32 percet mutatott a chipes időmérés ekkor, mint verseny után kiderült. Itt gyors frissítés után egy újabb emelkedővel kellett megküzdeni, amit ismét egy egyenes szakasz majd lejtmenet követett. 12-nél jártunk, amikor kiáltást hallok a hátam mögül: „Fene azokat a focista lábaidat!”. Nevetve fordultam hátra, és örömmel üdvözöltem Lacikát, aki ellen sokat fociztam régen még Komlón, kispályán. Együtt futottunk felfelé, egy ideig, de ő volt a jobb, így előttem ért a Rippl-Rónai villába is, ahol egy srác éppen a Blur, Song2 című számát játszotta egy gitáron, ami régi kedvencem, így együtt „Whoohooztam” vele a refrént… 
A futás jól esett, és jól is ment, éreztem magamban az erőt!! Az erőt, ami akkor sem hagyott cserben, amikor 16km-nél egy brutál hegyre kellett felfutni, amibe sokan bele is gyalogoltak. Nem tudom ez volt-e a rosszabb vagy az a lépcsősor, amin lefelé kellett futni a hegyről, de megoldottam! Itt volt egy újabb frissítőállomás, váltóhely, és időmérés is. A sapkámat, és szemüvegemet ki is adtam Editnek, egy másik „Angyalnak” (XIII. kerületi futóközösségünk neve: „Angyalcipők”, innen az elnevezés…!), mert már nem esett a hó, és a szél is alábbhagyott. 16.9 km-nél 1.19.18-at mutatott az idő, ami kb. 4.30-as ezreknek felelt meg. Innen már egyenes szakasz vezetett a célig, s továbbra sem éreztem holtpontot, így vígan vágtattam tovább. Érdekes jelenet volt verseny közben egy alternatív frissítőállomás: egyik ház előtt egy úr állt kezében egy üveg pálinkával, és egy pohárral, azzal kínálta a futókat... A cél előtt még át kellett futni a vasút fölötti átjárón, majd meghallottam a főszervező/szpíker, Péter Attila hangját, és fáradtág nélkül érkeztem a célba 1.35.34 alatt, 380 méter szintemelkedés után.
A célban újra összefutottam néhány régi futótárssal, ill. Judittal, akivel 10 km-ig egymást előzgettük. Levezetésként visszakocogtam a fürdőbe, és egy forró fürdővel mostam le magamról a hosszú út porát (havát…)!
Remek verseny volt, profi szervezéssel, és az eredményemmel is elégedett vagyok, így jövőre tervezem a visszatérést ide, Kaposvár dombjaira!
(A GPS információkat, útvonalat ITT lehet elérni!)
