Cégünk ismét több csapat nevezésével bizonyította sportosságát, és lelkesedését a futás iránt, ezúttal kiegészülve néhány családtaggal: mint például Ella lányommal, vagy Zaki fiával Simonnal. Az időjárás jelentés ismét hozta formáját: a verseny napjára lehűlést, hideget, sőt esőt jósolt, csak elfelejtették közölni, hogy mindez délutántól várható…
Ennek fényében egy hátizsák váltóruhával indultunk el az első váltópontra Ellával, hogy teljesítsük a Budapest Maraton Ekiden váltójának ránk eső részét. A Lánchíd pesti hídfőjénél volt az első váltóhely, amely elég zsúfoltnak, és szűkösnek tűnt ennyi ember részére. A logisztikát is megbeszéltük miszerint valaki átkíséri majd Ellikét a túloldalon található második váltóhelyhez. Váltónk (HP Kölyköd voltam) első tagja, Zsolti, 55 perc környékére ígérte beérkezését, amit sikeresen teljesített is, így egy gyors chip csere után már indulhattam is 11.8 km-es utamra.
A pesti alsórakparton vezetett az út az Erzsébet-híd felé, ahol egy fordítót követően visszafutottunk: fel a Lánchídra. A hídról a budai rakpartra vezetett az út az Árpád-híd irányába. Ezen a szakaszon már kiderült az, hogy nagyon szűkös a pálya ennyi futó számára: nehezen lehetett embereket kerülgetve haladni, ráadásul a szembefutók is sokszor áttévedtek a másik oldalra… Mivel csodás futóidő volt elég jó tempóban haladtam, igaz rengeteg embert kellett kerülgetnem, szerencsére nem csak a maratont teljesítőket… Egy másik futót követtem, aki szintén az én tempómban haladt, nyúlként, pár kilométeren keresztül. A Hajógyári-sziget bejárójánál volt a fordító, ahol éppen együtt fordultam Zolival, egy másik céges csapat váltótagjával. Az iramot könnyedén tartottam, s szerencsére egyre kevesebb embert kellett kerülgetni, igaz a rakparton futás elég monoton dolog és néha úgy tűnt nem haladok semmit sem, azért csak-csak fogytak a kilométerek. Találkoztam néhány ismerős futóval is pacsival bíztatva egymást a sikeres futásra! A Lánchídhoz nagy lendülettel érkeztem, 51.31 alatt, és eltelt egy-két perc amíg megtaláltam a kislányomat: itt sem volt elég nagy a hely, és rengetegen álltak ott, viszonylag kis helyre összezsúfolva.
Nem értem, hogy a szervezők, hatalmas tapasztalattal a hátuk mögött, miért nem képesek ezt ésszerűbben/profibban megoldani?!?! Na mindegy a váltás hamar megtörtént, s miután felvettem a befutócsomagomat Ella után eredtem, aki eléggé begyorsított az elején.
Miután utolértem már együtt futottunk vidám hangulatban, szembejövő futók nélkül! Ella, fiatal kora miatt (10 éves!), elég sok bíztatást kapott más futóktól, illetve szurkolóktól is, én meg csak büszkén futottam mellette: hiába az én lányom…!!! A Petőfi-híd alatt elfutottunk családunk többi tagja mellett, akik lelkesen kiabáltak és fényképeztek bennünket. Ezt követően egy gyors frissítést kővetően már A Lágymányosi-hídnál voltunk, ahonnan már csak egy kilométer volt hátra az 5.1-ből. Kislányom ugyan kezdett már fáradni, de töretlen lendülettel futott tovább, lelkes bíztatásom közepette. A váltóhelyen hamar megláttuk Simit, aki még Ellánál is fiatalabb és Zakit, aki szintén gyermekével futott a cél felé az utolsó előtti szakaszon. Ella kicsit fáradtan, piros arccal ült le pihenni, majd lelkesen majszolgatta a befutócsomagból előkerült édességeket. Csapatunk (sorrendben: Weiler Zsolt, Páva Tamás, Páva Ella, Kárász Simon, Károlyi András) végül a 151. helyen végzett a 755 csapat közül 3.40.22 alatt, ami két gyermekkel, és egy sérült térddel futó Bandibával nem rossz eredmény!
Célfotók:
