HTML

SportpályaFUTÁS

Futó-triatlonversenyek, es egyéb sportesemények beszámolója testközelből.

Friss topikok

  • Niterider: Köszönet kedves Haile! HAJRÁ!!! (2012.11.16. 12:10) Normafa Terepfutás
  • drcs: Tamás! Az jo h meggyogyulás fele haladsz, gratula. Ez az esemeny nem ezt tamasztja alá. Olyan tem... (2012.07.11. 14:24) Balatonátúszás 2012
  • Niterider: @veresur: ez pontosan 10 perccel rosszabb ido mint az eddigi legjobbam, emiatt vagyok ki... (2011.06.15. 12:36) Kékes Csúcsfutás – 2011
  • Niterider: @Haile: Koszonet! Jovore majd te huzol engem!! @plussbirka: Az osszehasonlitast arra ertettem, h. ... (2011.05.12. 13:27) Borvidék Félmaraton – Szekszárd
  • bastya6: szasz Tomi, magam ugyan a labdakergetés szerelmével nem dicsekedhetek, de a futást, pláne a termé... (2009.05.28. 16:05) Sport és sérülés

Linkblog

Fuss latyakban szombat délutáni alvás helyett...!!!

2013.02.17. 07:30 :: Niterider

Ez lett a szombat délutáni pihenésből miután Zaki barátom elrángatott fel a Hármashatárhegyre... Annak ellenére tartottam vele, hogy egész héten nem sportoltam: megfáztam, és köhögök is. Na mindegy, jól esett, és az idő is csodás volt, kösz Zaki!! (A vége 14.5km lett.)

Néhány kép a terepről:

A panorámakörön:

IMAG0183.jpg

 Keep smiling

IMAG0186.jpg

 Ez a latyak fogadott bennünket a Hármashatárhegyi Repülőtéren:

IMAG0184.jpg

21733_3841648378049_2076055717_n.jpg

Rockereeeeeeeeeeek:

149962_3841642577904_1397057863_n.jpg

Csak lazán...

155200_3841653658181_368727806_n.jpg

Kőkeményen

IMAG0188.jpg

GPS adatok ITT meg ITT érhetőek el két részletben, mivel az adás megszakadt útközben...

Szólj hozzá!

Címkék: Terepfutás Zaki HHH

Kaposvár Dombjai Félmaraton

2013.02.10. 21:09 :: Niterider

Hosszú évek elteltével tértem vissza Kaposvárra, ahol utoljára egy triatlon versenyen jártam a Deseda tó partján. A sport kapcsolat megmaradt: ezúttal egy félmaratont kellett teljesíteni, a város dombjain keresztül.

Korán odaértünk az öltöző helyszínéül szolgáló városi strandhoz, így hamar felvettem a rajtszámomat, és ellenőriztem az időmérő chipet. A rajtig fennmaradó időben sportkapcsolatokat ápoltam rég nem látott ismerősökkel és ismeretlenekkel. A rajt a város főterén volt, így bemelegítés gyanánt az utolsó pillanatokban kocogtam oda kemény szél, és –hóvihar közepette.  

A rajtot követően kifutottunk a külvárosba, ahol egy kisebb dombon kellett felfutni az első kilométer 2013_0002_02_0290_11.jpgután. Nagyobb kihívást csak a harmadik kilométernél kezdődő domb jelentett, ahol rengeteg embert sikerült megelőznöm, más kérdés, hogy az azt követő lejtőn sokan visszaelőztek, de egy újabb hegymenetnél megint beértem őket. Itt egy ideig együtt futottam egy kedves futótárssal, akivel beszélgettünk is miközben előzgettük egymást. Hét kilométernél volt egy brutálisabb emelkedő, ahol megelőzött a későbbi női győztes: nem mondom elég jól nyomta felfelé… 10 kilométernél volt egy váltóhely, illetve időmérés is: 42.32 percet mutatott a chipes időmérés ekkor, mint verseny után kiderült. Itt gyors frissítés után egy újabb emelkedővel kellett megküzdeni, amit ismét egy egyenes szakasz majd lejtmenet követett. 12-nél jártunk, amikor kiáltást hallok a hátam mögül: „Fene azokat a focista lábaidat!”. Nevetve fordultam hátra, és örömmel üdvözöltem Lacikát, aki ellen sokat fociztam régen még Komlón, kispályán. Együtt futottunk felfelé, egy ideig, de ő volt a jobb, így előttem ért a Rippl-Rónai villába is, ahol egy srác éppen a Blur, Song2 című számát játszotta egy gitáron, ami régi kedvencem, így együtt „Whoohooztam” vele a refrént… 2013_0002_01_0614_11.jpgA futás jól esett, és jól is ment, éreztem magamban az erőt!! Az erőt, ami akkor sem hagyott cserben, amikor 16km-nél egy brutál hegyre kellett felfutni, amibe sokan bele is gyalogoltak. Nem tudom ez volt-e a rosszabb vagy az a lépcsősor, amin lefelé kellett futni a hegyről, de megoldottam! Itt volt egy újabb frissítőállomás, váltóhely, és időmérés is. A sapkámat, és szemüvegemet ki is adtam Editnek, egy másik „Angyalnak” (XIII. kerületi futóközösségünk neve: „Angyalcipők”, innen az elnevezés…!), mert már nem esett a hó, és a szél is alábbhagyott. 16.9 km-nél 1.19.18-at mutatott az idő, ami kb. 4.30-as ezreknek felelt meg. Innen már egyenes szakasz vezetett a célig, s továbbra sem éreztem holtpontot, így vígan vágtattam tovább. Érdekes jelenet volt verseny közben egy alternatív frissítőállomás: egyik ház előtt egy úr állt kezében egy üveg pálinkával, és egy pohárral, azzal kínálta a futókat... A cél előtt még át kellett futni a vasút fölötti átjárón, majd meghallottam a főszervező/szpíker, Péter Attila hangját, és fáradtág nélkül érkeztem a célba 1.35.34 alatt, 380 méter szintemelkedés után.

2013_0002_02_0561_11.jpg

A célban újra összefutottam néhány régi futótárssal, ill. Judittal, akivel 10 km-ig egymást előzgettük. Levezetésként visszakocogtam a fürdőbe, és egy forró fürdővel mostam le magamról a hosszú út porát (havát…)!

Remek verseny volt, profi szervezéssel, és az eredményemmel is elégedett vagyok, így jövőre tervezem a visszatérést ide, Kaposvár dombjaira!

(A GPS információkat, útvonalat ITT lehet elérni!)

Szólj hozzá!

Címkék: Kaposvár Félmaraton 21km

Balaton Maraton 2012

2012.11.25. 21:10 :: Niterider

Visszatértem hát Siófokra, ahol anno megkezdődött számomra a futószezon még márciusban a Balaton Szupermaratonnal, hogy most pontot tegyek a végére a Balaton Maratonnal. Ez a verseny nem kerüli meg a Balatont, még Siófokot sem, csak az Aranypart környékén verjük fel a téli álmát alvó várost háromszor is: szombat délelőtt egy 14 km-es, délután egy 7 km-es versennyel, vasárnap délelőtt pedig egy félmaraton (21 km) lefutásával. Így jön össze a 42 km, azaz 1 maraton, 2 nap alatt, 3 részletben... Öt évvel ezelőtt már belekóstoltam ennek a versenynek a hangulatába, ráadásul akkor elég jó időt is futottam. Most nem a legjobb előjelekkel állhattam neki, mivel múlt héten a Normafánál kiment a bokám, így egész héten pihentettem, borogattam, kenegettem.
Már pénteken lementünk a helyszínre családostul, kicsit pihenni is. Szállás a rajthelytől két percre, szóval minden adott volt egy jó versenyhez!

Első szakasz - 14 km:

Szombat reggel a szokásos verseny előtti stresszel telt. Befásliztam a bokámat, majd lementem az Aranypart Hotelhez a rajthoz, ahol találkoztam egy rakás ismerőssel, futótárssal. Mivel borult volt, és hidegnek éreztem az időt jó alaposan felöltöztem, nehogy fázzak, ami ezúttal elég rossz döntés volt...
A rajt után elég hamar rájöttem, hogy túlöltöztem, szakadt is rólam a víz. Mivel későn reggeliztem sokat, a hasam is fájt, nem esett valami jól a futás... Ennek ellenére azért igyekeztem, és mentem amennyire csak tudtam, de alig vártam már, hogy megpillantsam családomat, akik a Balaton partján vártak, és drukkoltak. Gyorsan le is dobtam magamról a vékony pulóveremet, így is maradt rajtam egy rövid póló, illetve egy vastagabb hosszú ujjú felső. Máris könnyedebben nyargaltam tovább, és féltávnál egy gyors frissítőt követően már sokkal jobban éreztem magam. A pálya teljesen egyenes itt, nem tarkítja egyetlen kicsi domb, vagy emelkedő sem. Egyetlen problémám volt a pályával kapcsolatban: az a kb. másfél kilométeres szakasz, ami a part menti göröngyös úton vezetett. Ott nagyon vigyáztam, nehogy bármi is történjen a bokámmal.
Szerencsésen megúsztam ezúttal, a betonon meg már biztosabban futottam tovább! Az utolsó kilométert egy kicsit megnyomtam, miközben még gyorsan lepacsiztam a srácokkal, majd  1.03.15 alatt be is értem a célba.
Gyerekek lelkesen fogadtak, igaz lehet, hogy a lelkesedés inkább a befutócsomagnak szólt nem nekem... A fáslival egyébként annyit értem el, hogy elszorítottam a vérkeringésemet, így az lett az első amitől megszabadultam. A második dolog, amitől nem megszabadultam, hanem magamhoz vettem, egy pohár forralt bor volt!
Ezután, ígéretemhez híven, az apartmanház wellness részlegébe vezetett az utunk, ahol szaunázással, úszással, és áztatással lazítottam izmaimat, miközben a gyerekek vízben történő hajigálására is muszáj volt időt szakítani...
Gyors ebédet követően már mentünk is vissza a rajthelyre, mivel kezdődött az újabb etap.

68290_10151228834081597_1246045922_n.jpg

Második szakasz - 7 km:

Itt jól belekezdtem rajt után, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok akkora formában, hogy 4 perces ezrekkel loholjam végig a távot, így vissza is vettem a tempóból. Az étkezést megint elrontottam: túl későn ettem, így szúrt az oldalam, de azért mentem előre. Legalább a ruházkodást nem baltáztam el: egy rövid ujjú technikai pólóra húztam fel egy vékony hosszút. A napocska is előbújt a felhők mögül, és ezúttal a göröngyös parti szakasz is kimaradt, így elég gyors volt a pálya. Nekem akkor is kellett 30 perc, hogy célba érjek, és még néhány ahhoz, hogy összeszedjem magam...
Azért ez a 7 km sokkal jobban esett mint a délelőtti, a bokám sem fájt, mivel nem tettem fel a fáslit, és nem szorítottam el a vérkeringésemet, hehehe.... Verseny után újabb áztatás következett, és ismerkedés más futókkal is akik, mint kiderült, elég sokan voltak ugyanabban az apartmanházban.
Este táncos szórakozás volt a program, ahol Péter Attila táncolta/beszélte végig az estét. A zene elég szar volt, szerencsére Attila magán showja megmentette az estét...

423090_10151228834156597_277999830_n.jpg

Harmadik szakasz - 21 km:

Tanulva tegnapi nap hibáiból ezúttal korán reggeliztem kizárva egy rizikó faktort. Ugyan hűvösebb volt mint szombaton, de úgy döntöttem, hogy csak egy vékony hosszú ujjúban tolom, aminek elégnek kell lennie. Kicsit korábban érkeztem a rajthelyhez, mivel rengeteg régi, és új futótárs jelezte részvételét az év utolsó félmaratonján. Össze is futottam többek között egy komlói különítménnyel, illetve az Angyalcipők tagjaival, akikkel, egymást lelkesen bíztatva vártuk a rajtot. Tekintettel a rengeteg futóra a rajtot szakaszosan indították három hullámban. Én beálltam az első hullám végére, így is kellett majdnem egy perc, amíg átléptem a rajtvonalat... Gyermekeim már kereplővel felszerelkezve bíztattak, miközben Eszter lelkesen fotózgatott. Az első kilométer Siófok sétányán keresztül vezetett, ahol lehetetlenség volt megelőzni bárkit is, pedig rengeteg lassú, és sportszerűtlen futótárs keveredett az első hullámba, figyelmen kívül hagyva a helyes rajtzónából történő indulást! Itt még volt energia néhány gyenge poénra, illetve laza beszélgetésre másokkal. Másfél kilométer után azért lazult a mezőny, és fel is tudtam venni az "utazósebességemet"... Négy kilométernél volt az első frissítőállomás, ahol ittam egy fél pohár vizet, és vágtattam is tovább. Az órámra pillantva megállapíthattam, hogy a tervezett 4.30 perc/kilométer-es tempót lazán tudom tartani, és a futás is jól esett. A fordító Szabadifürdőnél volt, ahol egy ideig szembe futott egymással a mezőny. Néhány bíztatás, pacsi, köszönés után azonban lekanyarodtunk egy másik utcába. Itt, 8km környékén volt egy kis holtpont, ahol nem éreztem túl erősnek magamat, illetve nagyon kiábrándító volt látni a nyolcadik kilométer után felbukkanni a 19km-es táblát...!!!  A féltávot 47 perc alatt, Péter Attila lelkes bíztatása mellett, szeltem át, majd azonnal isoitallal, és néhány szőlőcukorral frissítettem magamat. A családnak kiadtam a napszemüvegemet, mivel ezúttal nagyon idegesített, majd egy gyors csókváltás után nyargaltam tovább egyenesen a hajóállomás felé, különböző utcákon át kanyarogva. Nemsokára már a kissé kiszáradt Balaton partján találtam magam, ahol egy-két fokkal hidegebb volt mint a szélvédte utcákban.  Továbbra is tartottam a 4.30 perc körüli kilométerátlagot, még a nem igazán preferált göröngyös talajon is. Az utolsó három kilométeren az volt a szép, hogy vissza, a cél felé futottunk, ami már sokkal őszintébb mosollyal töltött el, mint az elején ugyanezen a szakaszon.  Már messziről látszott a befutókapu, illetve a fölötte elhelyezett digitális óra fénye, és ez amolyan hívogatóan hatott rám! 1.35.39 lett a vége, az összesített pedig 3.08.32, ami az 58. helyre volt jó ezúttal.

Úgy gondolom, hogy aránylag sikeres évet tudhatok magam mögött, hiszen fél éve még egy térdszalag operáció után lábadoztam, mostanra viszont túl vagyok egy maratonon is, igaz két nap alatt, és három részletben, de sikeresen, és ez a lényeg!!!

 

532279_10151228833471597_1800547342_n.jpg

A GPS információkat, útvonalat ITT (14km), ITT (7km), és ITT (21km) lehet elérni

Szólj hozzá!

Címkék: Félmaraton Angyalcipők Balaton Maraton 7km 14km 21km Siofók

Normafa Terepfutás

2012.11.15. 20:08 :: Niterider

Hétvégére csodás időt jósoltak a hozzáértők, így családostul érkeztünk a Normafa mellett található, egykor jobb napokat megélt, öregek otthonához, mely egyben futócentrumként is üzemel. Itt bárki (500 ft befizetése után) igénybe veheti az öltözőt, és mehet is futni, majd utána letusolhat, miközben ruhái is biztonságban vannak. Ezen verseny egy terepfutó sorozat része melyben a szervezők a bevételeik 10%-át jótékony célokra ajánlják fel a United Way javára, ami rendkívül szimpatikus cselekedet számomra!

A rajtszám felvétele után kisétáltunk a rajthelyre, főképpen a XIII. kerületi futócsapat (Angyalcipők) tagjaival, és vártuk a rajtot, mely megcsúszott egy kicsikét. Gyerekek már rohantak volna játszani, így a rajtot már nem is várták meg, miután Zalán fiam kisebb dührohamot kapott...

Sikerült a végéről rajtolnom, emiatt az első métereken embereket kerülgettem, miközben futottunk lefele az őszi levelekkel borított keskeny erdei úton. Kb. két kilométeren keresztül futhattunk lefelé amikor egy bal kanyart követően emelkedni kezdett az út. Ott sikerült még néhány embert leelőznöm majd egy egyenes rész következett. Ezután be az erdőbe egy kis ösvényre, ahol már újra lefelé vezetett az út.

Nemsokára kiértünk egy szélesebb útra, ahol újabb előzésbe kezdtem, s ekkor léptem rá egy kőre, ami miatt ki is bicsaklott a bokám. Jó nagyot estem, szerencsére egy futótárs azonnal felrántott, és enyhe sántikálással, de folytathattam utamat a cél felé. Bokám már többször kiment anno kispályás foci közben, és van benne egy részleges szalagszakadás is, emiatt talán érzékenyebb az ilyen hatásokra.

Egy idő után csökkent a fájdalom, szóval tovább futottam, ezúttal egy betonúton lefele Budaörs irányába. Még sohasem jártam arra, de elég szép sziklás helyen vezetett az útvonal, távolabb egy fenyves sziluettje rajzolódott ki. Itt folyamatosan egy meredek lejtőn ereszkedtünk alá, ami nem jó jel, mert előbb-utóbb emelkedni fog, ha vissza akarunk térni origóba ugye...

Nemsokára el is jött a „várva-várt” emelkedő, de előtte még ittam egy pohár vizet az egyetlen frissítőállomáson. Szerencsére csak laza emelkedő következett, majd újra be az erdőbe, ahol rengeteg kő volt az úton a levelek alatt megbújva. Jó iramban haladtam, nem éreztem se fáradtságot, se kimerültséget. Aztán 8km körül már egy igazi keményebb emelkedő következett, amibe többen bele is sétáltak, így elvágtattam mellettük. Egy rövid egyenes szakasz után aztán újabb lejtmenet következett, de nem örülhettem sokáig, mert újabb emelkedő tarkította a pályát. Hamar Makkosmárián találtam magam, ahol egyre több kirándulót kellett kikerülni, kutyástul, gyerekestül...Innen már csak felfele vezetett az út: a verseny utolsó két kilométere. Sajnos az utolsó szakaszon sikerült egy kisebb kb. 300 méteres kerülőt tennem, mert nem láttam a szalagot. Szerencsére nem előzött meg senki sem, igaz nekem sem sikerült utolérnem az előttem haladó Gyurit, de majd legközelebb!!!

Gyerekek már a célban vártak, s vidáman kérdezősködtek a versenyről. A futás nagyon jól esett 1. 06 perc alatt értem be, igaz a bokám eléggé bedurrant, de bízom benne, hogy a hétvégi siófoki Balaton Maratonra rendbe jön. Ott két nap alatt le kell futni egy maratont, és erre készülök már egy ideje.

Futás után beszabadultunk az uszodába/szaunába, ahol lazítottunk egyet a srácokkal!

terep _ (73).jpg

(A GPS információkat, útvonalat ITT lehet elérni)

2 komment

Címkék: 13km Terepfutás Normafa Angyalcipők United Way

Új futócipő - Nike LunarGlide +4

2012.11.03. 23:11 :: Niterider

Állandó problémát jelentenek számomra a futócipőim gyöngyvászon elsőrészei, melyek szellőzés szempontjából biztos remek dolognak számítanak, de az utóbbi három cipőm belülről lyukadt ki, s vihettem vissza mind a hármat, ergo valami nem stimmelhet ezzel az anyaggal... Mai nap a Hervist látogattam meg, hogy a három hónapja vásárolt cipőmmel csináljanak valamit, mire a  hölgy a pénztárnál azonnal közölte velem, hogy vásároljam le. Kértem, hogy csináltassák meg, mivel szeretem ezt a cipőt, de szerinte ez nem lehetséges, így hajrá! Hát ez lett belőle, amit azonnal fel is avattam:

DSC00310.JPG

 

Szólj hozzá!

Címkék: Új futócipő Nike LunarGlide+4

Bécs-Budapest Befutó Félmaraton

2012.10.23. 21:42 :: Niterider

Hat évvel korábban futottam utoljára ezen a versenyen ezért most úgy döntöttem újra kipróbálom milyen lett az utóbbi idők viharai után. Nézegetve az útvonaltérképet nem számíthattam könnyű pályára mivel a befutót áttették Budára, helyette Budakeszi környékének dombjaival kellett megküzdeni.

Rajt előtt néhány régi, és új ismerőssel beszélgettem, és vártuk a rajtot közösen, ami reggel 9-kor indult útjára. Telki felé vezetett az első négy kilométer, ahol dombokkal, s a vele járó emelkedőkkel tarkított szakasz várt. A tempóm 4.30/km körül lehetett. Itt néhány futó a „lefele nyomom mint állat, felfele meg csak lihegek” taktikát választotta. Nem szeretek lefele futni, mert attól fáj a térdem, így én inkább felfele nyomtam, s lefele csak lazán vitorláztam... A fordítót követően visszafutottunk Budakeszire, ahol már várt bennünket egy durva emelkedő: három kilométer alatt több mint 200 méteres szintemelkedéssel! Itt is egész jól ment, annak ellenére, hogy egy nálam jóval idősebb futótárs olyan könnyedén előzött meg, mintha csak sétálnék... Az emelkedő tetején meg kellett állnom egy pillanatra, mert szólított a szükséglet, de gyors voltam, és már folytattam is az utamat. Itt egy kisebb lejtő következett, majd a frissítőállomás után újra emelkedni kezdett: először még amolyan észrevehetetlen módon, aztán egyre durvábban. Ezen a szakaszon már az erdőben futottunk, ami elég színes volt a szebbnél-szebb őszi falevelektől. Szerencsére hamar felértem a legmagasabb pontjára a versenynek, ahonnan már csak lefele vezetett út. Ezt a szakaszt nem szeretem, s páran meg is előztek, igaz azért én is vágtattam hegynek le. A Déli-pályaudvarnál értünk be a város forgatagában, ahonnan már csak egy kilométer volt vissza a Mom-park melletti befutóig. Itt emelkedett egy kicsit az út, de én hatalmas hajrába kezdtem, és visszaelőztem mindazokat akik lefele megvertek. A sarkon Eszter várt, és fényképezett, miközben elvágtattam mellette, szinte észre sem véve őt... A Sportmax 2-ben volt a cél, de úgy, hogy be kellett futni a bejáraton át a sportcsarnokba. Ezt elég idétlen ötletnek tartottam, főleg egy éles kanyar miatt, és egyébként is csodálatos napsütés volt kint a szabadban, hiba volt beterelni egy kicsi, és sötét terembe a versenyzőket!  Na mindegy: 1.37.25 alatt értem célba, mondhatni lazán, mindenféle probléma, és térdfájás nélkül. A célban még ettem egy kis banánt, illetve gratuláltam az összetett verseny második helyezettjének: Bogár Jánosnak:IMG_4065.jpg

Remek verseny volt, remek időben, tüntetések helyett tudom ajánlani mindenkinek október 23-ára...!!!

(A GPS információkat, útvonalat ITT lehet elérni)

Szólj hozzá!

Újra a focipályán!!!

2012.10.23. 19:10 :: Niterider

A műtétet követő első futball-foglalkozás (2012.10.15), ami jól sikerült, hiszen már az első labdaéríntésből sikerült betalálnom, igaz a végén kikaptunk... Térdem jól állta a sarat, szerencsére nem fájt, bár óvatosan játszottam!

 

IMAG0024.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: Foci

Váltófutás Ellával

2012.10.09. 22:29 :: Niterider

Cégünk ismét több csapat nevezésével bizonyította sportosságát, és lelkesedését a futás iránt, ezúttal kiegészülve néhány családtaggal: mint például Ella lányommal, vagy Zaki fiával Simonnal. Az időjárás jelentés ismét hozta formáját: a verseny napjára lehűlést, hideget, sőt esőt jósolt, csak elfelejtették közölni, hogy mindez délutántól várható…

Ennek fényében egy hátizsák váltóruhával indultunk el az első váltópontra Ellával, hogy teljesítsük a Budapest Maraton Ekiden váltójának ránk eső részét. A Lánchíd pesti hídfőjénél volt az első váltóhely, amely elég zsúfoltnak, és szűkösnek tűnt ennyi ember részére. A logisztikát is megbeszéltük miszerint valaki átkíséri majd Ellikét a túloldalon található második váltóhelyhez. Váltónk (HP Kölyköd voltam) első tagja, Zsolti, 55 perc környékére ígérte beérkezését, amit sikeresen teljesített is, így egy gyors chip csere után már indulhattam is 11.8 km-es utamra.

A pesti alsórakparton vezetett az út az Erzsébet-híd felé, ahol egy fordítót követően visszafutottunk: fel a Lánchídra. A hídról a budai rakpartra vezetett az út az Árpád-híd irányába. Ezen a szakaszon már kiderült az, hogy nagyon szűkös a pálya ennyi futó számára: nehezen lehetett embereket kerülgetve haladni, ráadásul a szembefutók is sokszor áttévedtek a másik oldalra… Mivel csodás futóidő volt elég jó tempóban haladtam, igaz rengeteg embert kellett kerülgetnem, szerencsére nem csak a maratont teljesítőket… Egy másik futót követtem, aki szintén az én tempómban haladt, nyúlként, pár kilométeren keresztül. A Hajógyári-sziget bejárójánál volt a fordító, ahol éppen együtt fordultam Zolival, egy másik céges csapat váltótagjával. Az iramot könnyedén tartottam, s szerencsére egyre kevesebb embert kellett kerülgetni, igaz a rakparton futás elég monoton dolog és néha úgy tűnt nem haladok semmit sem, azért csak-csak fogytak a kilométerek. Találkoztam néhány ismerős futóval is pacsival bíztatva egymást a sikeres futásra! A Lánchídhoz nagy lendülettel érkeztem, 51.31 alatt, és eltelt egy-két perc amíg megtaláltam a kislányomat: itt sem volt elég nagy a hely, és rengetegen álltak ott, viszonylag kis helyre összezsúfolva.

Nem értem, hogy a szervezők, hatalmas tapasztalattal a hátuk mögött, miért nem képesek ezt ésszerűbben/profibban megoldani?!?! Na mindegy a váltás hamar megtörtént, s miután felvettem a befutócsomagomat Ella után eredtem, aki eléggé begyorsított az elején.

Miután utolértem már együtt futottunk vidám hangulatban, szembejövő futók nélkül! Ella, fiatal kora miatt (10 éves!), elég sok bíztatást kapott más futóktól, illetve szurkolóktól is, én meg csak büszkén futottam mellette: hiába az én lányom…!!! A Petőfi-híd alatt elfutottunk családunk többi tagja mellett, akik lelkesen kiabáltak és fényképeztek bennünket. Ezt követően egy gyors frissítést kővetően már A Lágymányosi-hídnál voltunk, ahonnan már csak egy kilométer volt hátra az 5.1-ből. Kislányom ugyan kezdett már fáradni, de töretlen lendülettel futott tovább, lelkes bíztatásom közepette. A váltóhelyen hamar megláttuk Simit, aki még Ellánál is fiatalabb és Zakit, aki szintén gyermekével futott a cél felé az utolsó előtti szakaszon. Ella kicsit fáradtan, piros arccal ült le pihenni, majd lelkesen majszolgatta a befutócsomagból előkerült édességeket. Csapatunk (sorrendben: Weiler Zsolt, Páva Tamás, Páva Ella, Kárász Simon, Károlyi András) végül a 151. helyen végzett a 755 csapat közül 3.40.22 alatt, ami két gyermekkel, és egy sérült térddel futó Bandibával nem rossz eredmény!

Célfotók:

IMG_3783.jpg       IMG_3819.jpg


Szólj hozzá!

Címkék: Váltófutás Ella Ekiden Budapest Maraton

Az új terepcipőm

2012.10.09. 21:38 :: Niterider

img_3221_1349811493.jpg_800x574

Szólj hozzá!

Komló Félmaraton

2012.08.28. 15:48 :: Niterider

Nagy örömmel nyugtáztam néhány hete, hogy a komlói DÖKE (Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete) félmaratoni futóversenyt rendez szülővárosomban, Komlón. Régen volt néhány „Fut a Komló” elnevezésű verseny, de az utóbbi időkben nem rendeztek arra hasonlókat, így azonnal be is neveztem, hogy újra kipróbáljam magam a 21 km-es távon, pontosan négy hónappal a térdszalag műtétemet követően, amolyan felmérőnek!

Egy órával a rajt előtt már a versenyközpontban voltam a rajtszám felvétel miatt, illetve, hogy találkozzak régi futó- és triatlonos társakkal. Vígan idéztük fel a régi szép időket Buktával, amikor még együtt jártunk triatlon/duatlon versenyekre, vagy éppen K. Sanyival akivel együtt rúgtuk a bőrt, ill. a gólokat verhetetlen kispályás csapatunkban. A hangulat remek volt, amiről Péter Attila, és szokásos poénjai is gondoskodtak! Közben családtagjaim is odaértek, hogy a célban várjanak, és persze drukkoljanak, illetve megérkezett Szomi barátom is, aki rendszeresen gondoskodik frissítésről, ill. családjával együtt szurkolásról, a különböző baranyai versenyeken. Neki adtam az előre elkészített iso italt, ami később jó ötletnek bizonyult. Terveimben az 5perc/kilométeres cél szerepelt, vagy az annál kicsit jobb idő, azaz 1.45 perc alatti célbaérkezés, igaz a 30 fok feletti hőmérséklet nem volt túl biztató. Az első két kilométer t egy négyes bolyban tettem meg, de azután hamar szétszakadtunk: volt, aki lemaradt tőlem, de volt olyan is, aki nagyobb sebességre kapcsolt. Az út Magyarszék felé vezetett, Mecsekpölöskén keresztül. Csodálkozva néztem az órámat ill. azt a tényt, hogy minden probléma nélkül mennek a 4.30-as ezrek, de még eléggé az elején voltunk. Szerencsére a szervezők gondoskodtak róla, hogy minden 3. km-en legyen frissítőállomás, ahol jól lelocsoltam a fejemet/tarkómat, és bőségesen a torkomat is... A nap egyre melegebben sütött, de ez szerencsére nem okozott problémát. Szomi néha mellettem tekert, fényképezett, és persze frissített, no meg poénkodtunk is egymással, néha azt kérve tőlem, hogy csökkentsem az iramot, mert nem bírja tartani azt, biciklivel sem... Magyarszéken az útvonal rátért a kerékpárútra, az erdő szélére. Ez egyrészt jó volt az árnyék miatt, másrészt viszont volt benne néhány kisebb emelkedő, ami azért nem tetszett annyira.... Itt eljött egy minimális holtpont is, a 13. kilométernél, amikor sikerült egy majdnem 5 perces ezret futnom. Szerencsére hamar összeszedtem magam, és sikerült megelőzni néhány futótársat is. Az utolsó négy kilométer újra az országúton vezetett a célig, enyhe, de folyamatos emelkedés közepette, amit az ember itt érzékelt csak jól igazán. Szerencsére ezen a szakaszon is tartottam a közel 4.30-as ezreket, és éreztem magamban az erőt, és hogy nem érhet semmi probléma. A célba a két kölyökkel együtt futottam be (hadd szokják a futóversenyek hangulatát!) 1 óra 36 perc 28 másodperc alatt, nagyban túlteljesítve előzetesen elvárt tervemet!

A célba belefutottunk még Eszter, jóanyám, illetve néhány régi barát karjaiba, szószerint is, akik örömmel vártak/gratuláltak.  A térdem nem fájt, és a közérzetem is remek volt. Sokáig maradtam még, vártam a többi versenyzőt, beszélgettem, és persze készítettem néhány képet is. Ez, a minden tekintetben jól megszervezett futás, palacsintapartival zárult, amit leányom vállalt be helyettem...

(A GPS információkat, és pontos útvoanalat ITT találhatod)

Szólj hozzá!

Címkék: Sanyi Komló Félmaraton Szomi Bukta DÖKE 2012.08.19

Balatonátúszás 2012

2012.07.11. 08:26 :: Niterider

Szerencse, hogy az embernek olyan kollegái vannak akiket mindenfélére rá lehet venni, gondolok itt főleg a Balaton körbefutására, vagy éppen átúszására!

Ezúttal ez utóbbira került sor, immár 30. alkalommal, amin nyolcszor én magam is megjelentem. A Zaki, Balu, Gyula, jómagam négyes garancia volt a vidám utazásra, a mellénk csapódó Laci szerényen figyelte magasröptű beszélgetéseinket Révfülöpig…

Aránylag hamar odaértünk, de már rengetegen álltak sorban a nevezés és a kötelező orvosi vizsgálat miatt. Apropó orvosi vizsgálat: nem értem miért nem lehet egy háziorvosi/sportorvosi igazolást vinni magunkkal, ami nagyban megkönnyítené a szervezők, és az úszók dolgát is, elkerülendő a tumultust?!?!

A hetek óta tartó kánikula miatt a Balaton vize elég meleg volt, s szerencsére hullámok sem zavarták a versenyt. Ahogy beléptem a Balatonba azonnal görcs állt a jobb talpamba, ami még soha nem fordult elő velem. Nem tartott sokáig, talán figyelmeztető jel lehetett a későbbiek elé…

Az első kilométer nagy részét gyorsban tettem meg, 23 perc alatt, gond nélkül. Másfél kilométernél jött az első görcs a jobb vádlimba: hihetetlenül bekeményedett és fájt. Megkértem egy úszótársat, hogy nyomja vissza a lábfejemet, de ehelyett lehúzott a víz alá… Szerencsére lassan megértette mit kérek tőle, így enyhült a görcs, és folytattam tovább utamat. Pár perc múlva azonban újra elkezdett görcsölni, ezért inkább mellben folytattam az úszást. Egy ideig jó volt, de újra jött a görcs. Nagyon elkeseredtem, mert így csak lassan tudtam úszni, és nem volt kellemes a Balaton közepén szenvedni a vádlim miatt. A második kilométer után odaúsztam a vitorlások mentén cirkáló motoros mentőcsónakhoz, és kértem, hogy masszírozzák meg a vádlimat ami állandóan görcsöl. Közölték velem, hogy ők nem masszíroznak, hanem kivisznek a kórház hajóra, és akkor nincs tovább! Ezt az opciót azonnal visszautasítottam, és javaslatukra, odaúsztam a legközelebbi vitorláshoz, ahol szakszerű ellátásban részesültem: jó alaposan legyúrtak egy krém segítségével, s javasolták, hogy pihenjek egy kicsit mielőtt folytatom. Ezúton szeretném megköszönni Fábián Balázsnak, ill. társának Istvánnak eme segítséget, akik a „Quality” nevű vitorlásukon igazán minőségi „szolgáltatást” nyújtottak!!!

A víz időközben nem hűlt ki, de én mégis úgy dideregtem mintha kihűlt volna… Innen a jobb lábamat már nem nagyon használtam, a műtött, de kiválóan funkcionáló ballal rugdostam a vizet, eléggé koordinálatlanul. A Balaton is néha hullámzott egy kicsit, de az zavart a legkevésbé. Az már sokkal jobban, hogy kalapos idős nénik húztak el mellettem, hihetetlen lassú tempóban... Egy kilométert tettem meg a következő görcs érkeztéig, pedig már kezdtem örülni, hogy „megúszom”… Szerencsére az úszótársak minden esetben segítőkészek voltak, annak ellenére, hogy nem sokan tudták mi a pontos teendő ilyenkor, de türelmesen, néha félig a víz alatt, elmagyaráztam, hogy mindössze a lábfejemet tolják visszafele, az oldja a görcsöt.

A negyedik kilométert már csak 44 perc alatt tettem meg, közben egyszer a bal vádlim is görcsbe rándult, szerencsére az nem vészesen. Közben folyamatosan szenvedtem, fáztam, és elegem volt, de már csak kicsivel több mint egy kilométer volt vissza ami annak ellenére erőt adott, hogy legszívesebben kimentem volna a mentőcsónakra!

Az utolsó kilométerhez 49 percre volt szükségem, és nem tudtam úgy rakni a lábamat, hogy az ne görcsölt volna be: ha kinyújtottam, akkor azért, ha magam alá húztam, akkor meg azért. Az 5 km-t jelző bójánál már hihetetlen megnyugvás szállt rám, igaz még kellett pár száz méter, hogy a lábam is szilárd talajt érjen végre.

Vidáman beszélgetve jöttem ki a vízből, és mosolyt erőltetve az arcomra vigyorogtam bele a kamerába, pedig az időeredményem (3.36 perc) miatt inkább sírni tudtam volna… Több mint egy órával lett rosszabb mint az eddigi legrosszabb eredményem. A lényeg azonban, hogy nem adtam fel, és ha kicsit nyögvenyelősen is de újra átúsztam a Balatont!

Jövőre felkészülök a görcsök elleni küzdelemre időben, ez nem foghat ki rajtam többet. Szerencsére a műtött térdem nem hagyott cserben, sőt egyre jobban tudom használni! Többiek már aggódva vártak, ők gond nélkül úszták át, életükben először, a Balatont: gratula srácok!!!

IMAG0209.jpg

1 komment

Címkék: Gyula Balatonátúszás 2012 Zaki Balu Görcs Vádli

Ultrabalaton by Eszterke

2012.07.03. 17:17 :: Niterider

img_1613_1341328378.jpg_659x768

Balatonkenese-Alsóörs: 19 km, 2 óra 6 perc, 38 fok, imádom ezt a nőt!!!

Szólj hozzá!

Címkék: Eszterke Ultrabalaton

Vidám edzés a TF-en

2012.06.27. 09:25 :: Niterider

11 héttel vagyok a térszalagműtét után, s három héttel ezelőtt, amikor utoljára az orvosnál jártam, ő azt javasolta, hogy 4-6 hét múlva elkezdhetek újra futni. Erre készülve mentem ki a TF pályára (BAH-csomópontnál), ahol régi futótársaimmal: Zakival, Baluval, és Mercivel terveztem közös futást. Ők HP-s kollegáknak tartanak edzéseket egy céges kezdeményezés révén az odasereglő érdeklődőknek. Ha nem lett volna a műtét én is Besenyő Pista bácsiként funkcionálnék, de így csak mezei futóként érkeztem, elsőként a többiek előtt. Laza bemelegítés után neki is álltam a külső körön kocogni. Az első néhány körön még fájt a térdem, de ez történt velem pár nappal ezelőtt is, így nem adtam föl (No pain, no gain!) s lassan el is múlt a fájdalom. A kezdeti 2.21 perc/kör pár kör után lement 2.16-ra. Közben megjöttek a többiek is, s Zakival együtt nyomtuk, mint a régi szép időkben! Bár Eszterke aggódott Zaki miatt, mondván ha ő ott lesz akkor én nem kocogni fogok, hanem futni ezerrel, egymást hajtva, de ezúttal ésszel(!!!) csináltam... Rendkívül jól esett, ez a 7,6 km, amit kicsivel több mint 40 perc alatt teljesítettem (5,18 min/km).

Jó érzés volt kitörni a „roki” létből, főleg a többiek bíztatása mellett, s vidáman távoztam vissza a munkába.

Holnap újra edzés, amire elrángatom Eszterkét is ha már Ultrabalatonra készül!

HAJRÁ!!!

A CSAPAT:

IMAG01.jpg

Sports-tracker adatok:

Szólj hozzá!

Címkék: merci balu zaki eszterke TF sports-tracker

Fehérboros, zöldséges kagyló

2011.12.14. 17:24 :: Niterider

Igaz, hogy ez egy sportblog vagy miafene, de mivel a gasztronómia sem áll távol tőlem, és Oszás barátom is megkért, így most témát váltok, mivel elnézve a térdem állapotát nem mostanában fogok futókalandokat megosztani veletek…

Szóval álljon itt egy egyszerűen elkészíthető kagylórecept, amit minap készítettem el, és fotóztam le menet közben.

Az egész kagylókat (ez itt most kékkagyló) megmosom, majd közben vegyes zöldségeket, főleg zellert (angol zeller, de én a gumós változatot használtam, apróra vágva) vékonyan felszeletelem, csakúgy, mint a hagymát, és fokhagymát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kevés vízben felteszem főzni. Apróra vágott zöldségzöldjét, és bazsalikomot teszek hozzá, ill. befűszerezem: só, bors, kevés oregáno, kakukkfű, és a legfontosabb: babérlevél (ugye Eszterke?!?!).  

Rövid ideig főzőm, hogy a zöldségek ne puhuljanak meg teljesen, majd öntök hozzá fehér száraz bort, ill. egy citrom kifacsart levét, és megvárom, hogy újra felforrjon. Ezek után beleteszem a kagylókat, melyek hő hatására szépen kinyílnak, és láthatóvá válnak. Mivel nem kell sok idő, hogy megpuhuljon, megvárom, hogy felforrjon, és le is kapcsolom alatta a gázt. Mivel ez nem leves, nem kell bő lében főzni, elég annyi, amennyi ellepi.  

 

Friss bagettet ajánlanék hozzá, ha lehetne jó ropogósat kapni magyarhonban, de ennek híján friss kenyér is megteszi. A gyerekek imádják a kenyeret beletunkolni, mindenféle leveses ételbe, még akkor is ha az ételt különben meg sem ennék… A kagyló ezúttal bejött nekik is. Jó étvágyat!

 

Jah, természetesen száraz fehér bort javaslok hozzá. Mi egy Nyakas Sauvignon Blanc-ot nyitottunk ki 2007-ből, mely bor egész jó választásnak bizonyult annak ellenére, hogy már túl volt a csúcsán. 2009-est igyatok inkább, ami a képen is látható!!!

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: zöldséges kagyló fehérboros

Kékes Csúcsfutás – 2011

2011.06.13. 22:06 :: Niterider

A „Kékes Csúcsfutás” kedvenc versenyeim egyike, mivel szeretek felfelé futni, és itt nincsenek lejtők, az út csak, és kizárólag felfelé vezet Kékes-tetőig 11,6 kilométeren, és 671 méter szintemelkedésen keresztül… A vesenyt eddig június közepén rendezték, de a szervezők végre rájöttek, hogy szerencsésebb elkerülni a legnagyobb kánikulát, így előre hozták két héttel az eseményt. Ezúttal rendesen fel is készültem rá: szinte csak hegyi futásokat iktattam be a futóprogramomba (a kispályás focik közé!), illetve pár hete lefutottam a „Borvidék Félmaratont” is Szekszárdon.  Zakival nem csak közösen edzettünk, de már pszihikailag is készültünk: folyamatosan zrikálva egymást ki lesz a jobb...

Ezúttal Zsoltival kiegészülve indultunk Mátrafüredre a verseny helyszínére. A futás előtt ettem, és persze sokat ittam majd laza melegítéssel készültem fel a versenyre, ami kicsit felhős időben indult útjára, mondhatni ideális futó-körülmények között.

Az első néhány kilométert Zakival együtt tettük meg óvatosan, hiszen az igazi verseny csak Mátraházán kezdődik, ahol is az út még meredekebben vezet a csúcs felé. A 3. kilométernél éreztem, hogy valami nincs rendben, és nem fogom megdönteni önmagam legjobb idejét… Egyszerűen nem ment: nem éreztem magamban sem az erőt, sem az energiát. Zakinak jeleztem is, hogy menjen csak, nem fogom bírni ezt a tempót sokáig. Az első frissítőállomáson annyit időztem amennyit máskor az összesen: megmosakodtam, ittam, kifújtam magam, és egyre lassabban folytattam a versenyt fel a tetőre…A második frissítésnél még szőlőcukrot is ettem, pedig azt soha nem szoktam, mivel úgy éreztem leesik a vércukrom, akkor meg nem érek fel a célba! Már a gondolattól is irtóztam, hogy mit fogok ideírni, és mit mondok otthon/lent a klubban, és főleg mit kapok Zakitól ha félúton feladom, én a nagypofa… Egyre többen előztek meg időközben, ami már nem is érdekelt, csak felérjek valahogyan, és ha lehet ne egy mentőautóban! 7km-nél újra lelassultam, és komolyan foglalkoztatott a gondolat, hogy lefekszem egy fa árnyékába, pihenek egyet, és visszasétálok az első kocsmáig, és iszom inkább néhány sört… Itt esett meg velem az is, hogy egy babakocsit maga előtt toló futó is lehagyott, ráadásul iszonyú sebességgel, ami szintén demoralizáló volt.

A mátraházi kanyar után, ahol egy újabb frissítőt vettem, folytattam a küzdelmet a heggyel, ami itt igen meredekre váltott. Ezen a szakaszon futottam össze Krisztiánnal, akivel már Szekszárdon is megbeszéltük futás közben, hogy a legjobb felkészülés egy futóversenyre a kispályás foci!!! Alig vonszoltam magam, és csak az tartotta bennem a lelket, hogy Zaki fent fog várni a célban és videózni/fényképezni fog, ergo muszáj lesz 1. felérni,  2. mosolyfélét erőltetni az arcomra. 10 kilométernél minden erőmet összeszedtem, és növeltem az iramot, de senki ne gondolja, hogy ez annyira gyors volt, sőt, lehet, hogy inkább lassabb, csak nekem tűnt gyorsabbnak…Kétszáz méter után azonban jobbnak láttam visszavenni ezt a “hatalmas” iramot is, mert úgy éreztem elájulok. Mivel már van tapasztalatom abban, hogyan kell beájulni az utolsó métereken, inkább nyugdíjasra vettem az utolsó kilométert, és életem legrosszabb idejével (1.04.13) értem fel az ország tetejére, ahol természetesen Zaki videózott, amint a “3. legjobb nőként” befutottam a célba… A mosolyom sem volt túl őszinte, pedig ennek ellenére örültem, igaz nem az eredménynek, hanem a ténynek, hogy azért feljutottam valahogyan a Kékesre! Utólag belegondolva valószínűleg a két nappal a verseny előtt adott vér hiányzott belőlem ahhoz, hogy jó eredményt érjek el, de ahogy “Halie” barátom fogalmazott ezzel kapcsolatban:  “Ne legyél ki miatta, ha csak ennyibe került, hogy megmentsd valakinek az életét. Igyál sok sört!”


Apropó sör: miután nem sokkal utánam Zsolti is felért, ittunk is egyet, pótolandó az elvesztett folyadékot, majd visszafutottunk a kocsihoz, ami már sokkal jobban ment, ezúttal ugye hegynek le, az erdőn keresztül. Éppen időben érkeztünk, mivel ahogy beszálltunk a kocsiba le is szakadt az ég. Hazafele persze hallgathattam az észosztást, a „kiajobbfutó?!” témakörben, de majd visszavágok!!!

2 komment

Borvidék Félmaraton – Szekszárd

2011.05.11. 10:44 :: Niterider

Szekszárd Magyarország legjobb borvidéke, szerintem! Többször jártam már ott, ismerem borait, borászait, feküdtem a kórházában (jellemző módon sportsérülés miatt: porcműtét) de futni még soha nem futottam ott, így itt volt a remek alkalom, hogy egy új oldaláról ismerjem meg a várost.

 Az utóbbi egy-két hétben Tamás kollegával felfutottunk néhányszor a Gellért-hegyre, szokni a magaslati levegőt, és a hegymenetet, de azért Szekszárd egy teljesen más dimenzió volt… Kicsit késve indultunk Mercivel, hála előző esti italozásának, majd Tamással kiegészülve folytattuk utunkat a cél felé. Szekszárdon összefutottam még további kedves ismerősökkel, s együtt készültünk a megmérettetésre, jókedvűen beszélgetve.

 Az első két kilométer a városban sík terepen indult, amolyan bemelegítésként. Utána viszont „elkezdődött” a verseny: először csak egy laza emelkedővel, ami hamarosan bedurvult, mivel felfutottunk a város fölé magasodó kilátóhoz. Közben volt szerencsére frissítőállomás is, így jobban lehetett viselni a délutáni meleget. A kilátóról már lefele vezetett az út, így volt egy rövid lazább szakasz, amit egy húzósabb emelkedő követett. Itt már a szekszárdi szőlők között vezetett az út, ahol még eddig soha nem jártam. Szerencsére itt egy aránylag hosszabb lejtő következett keresztül az Iván-völgyön, melyet pincészetek, borászatok szegélyeztek, többek között a Fekete Borház, de erről majd később… Hihetetlen volt, hogy kisebb-nagyobb pincék előtt, helyi borászok kínálták fröccseiket, amolyan frissítőként, illetve ezáltal is biztatva a futókat.

A völgy alján egy négy kilométeres egyenes szakasz következett, a Bodri pincészet érintésével, azaz pincelátogatással, ami a lehető legjobb árukapcsolás, és a legeredetibb ötlet, amit valaha hallottam! Minden elismerésem a szervezőknek emiatt (is)! Íme egy idézet erről a szervezőktől, a versenyleírásban: „…Bodri Pincészetig (10,5 km), ahol különös élménybe részesülhet az ember fia és persze lánya! A borház hűvös kupolás termein keresztül kell teljesíteni a verseny ezen szakaszát. A közel 6 m-es boltívek mintegy félmillió nagyméretű téglát és néhány ezer hektó vörösbort rejt.” És én hülye nem álltam meg ott, hanem folytattam utamat a cél felé… 12 km-nél kezdett újra emelkedni egy olyan szakaszon ahol rengeteg akác virág ontotta illatát (huhhh de költői voltam…). 13 km-től kezdődött a verseny legbrutálisabb szakasza, (és ezt nem babonából mondom!) futni nem is igazán lehetett annyira meredek volt: majdnem 7 perc alatt teljesítettem egy kilométert… Azért felértem a tetőre, ahonnan, javítottam egy kicsit az időmön, ami nem volt nehéz mivel hasonlóan meredek szakasz következett csak ezúttal lefelé kellett szaggatni. A domb alján egy gyors frissítést követően egy kilométernyi egyenes szakasz következett, ahol először a lábujjamat kezdte el nyomni a cipő, majd a jobb vádlim kezdett el fájni, s féltem be is görcsöl. Szerencsére nem lett belőle probléma, így jöhetett az utolsó megpróbáltatás: a kilátó második meghódítása. Ezt egy kb. 2 km-es emelkedést követően lehetett kipipálni, ahol lelkes emberek biztattak a befejező szakaszra. Miután megkerültem az objektumot, végre lefelé vezetett az út, ami a célig, egy kisebb emelkedőt leszámítva, egyenes volt. 1 óra 40 percet mutatott az óra célba érkezéskor, ahova nagy lendülettel, és vidáman érkeztem, hiszen az emelkedőkhöz, és a felkészüléshez, (azaz annak hiányához!) képest jó időt futottam. Kellett ehhez persze a rengeteg frissítőállomás, a sok lelkes gyermekkel, akik nélkül sokkal nehezebb lett volna a futó dolga. Tamás, és Gábor kicsit mögöttem ért be, sőt Merci is lefutotta mind a 21 km-ert, holott ő váltóban indult, és csak 15 km-ert kellett volna teljesítenie.

A célban gyorsan megittam néhány fröccsöt fájdalomcsillapítóként, majd egy jéghideg tusolást követően a Fekete Borospincéhez mentünk, levezetni…

Összességében egy nagyon jól szervezett versenyen vehettünk részt, több különleges extrával. Mint borkedvelő, ide sorolnám többek között a befutócsomagban talalható vörösbort is. (További infók a versenyről itt.) Úgy gondolom a lecke tehát fel van adva a szomszéd várnak, mivel Szekszárd újra lehagyta valamiben Villányt...

3 komment

Címkék: szekszárd bor merci borvidék gábor tamás félmaraton

Duna-Parti Futógála

2010.06.03. 10:18 :: Niterider

Duna-Parti Futógála

 

Nyílván minden versenyben van valami különös, ebben az, hogy a rajt/cél terület (Újpesti alsó rakpart) közel esik lakóhelyünkhöz, így egy laza sétával könnyedén megközelíthető.

Az 5km-es távra beneveztem Eszterkét, gyermekeim anyját, had fusson Ő is. A délelőtti napsütés után eléggé beborult, de rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy a gyerekekkel együtt indulunk le a Duna partjára, széldzsekivel a hátizsákban.

Kedélyállapotomnak jót tett a délelőtti szaunázás, az előző esti italozgatás után, de voltam már jobban is... Eszterke elment melegíteni amíg én próbáltam megakadályozni Zalán fiamat, hogy megfürödjön a Dunában.

A rajtnál együtt drukkoltunk anyának a gyerekekkel, majd kedélyesen vártunk rá, aki Ellával kézenfogva futott be a célba 28.55 perc alatt, két percet javítva két évvel ezelőtti idején.

Ezután következett a 10 km-es táv rajtja, aminek rövid bemelgítés után vágtam neki. Az időjárás időközben újra napsütésre váltott, igaz volt némi szél is, de erről később.

Az első néhány kilométer aránylag lazán ment: tartottam a 4 perces ezreket, a két frissítőállomásnál ittam, illetve lelocsoltam magamat egy kis vízzel. A fordító a Fővám-téren a Vásárcsarnok mögött volt, és utána tudatosult bennem, hogy szembeszél fúj, ami meg is látszott az időeredményemen: a négy perces ezrek egy kicsit kitolódtak... Az utolsó két kilométerre összeszedtem magamat, és kissebb hajrába kezdtem, így sikerült néhány futótársat megelőznöm. 39.26 percnél érkeztem célba a 22. helyen a férfiak között, ergo sikerült 4 perc/km-es időn belül maradnom. Ella hozzám is csatlakozott az utolsó méterekre, igaz ezúttal nem együtt, viszont annál lelkesebben futott be!

Két éve fél perccel jobb volt az eredményem, de nem voltam elégedetlen, hiszen idén heti három-négy kispályás focival készültem erre, azaz a futást kicsit hanyagolom mostanában. A Kékes csúcsfutás a következő állomás, az egyik, ha nem a kedvenc versenyem hisz a Mecsekben nőttem fel: szeretek felfelé futni…

 

Szólj hozzá!

Pécs-Harkány 25 km

2010.03.08. 16:00 :: Niterider

Baranyai gyerekként örömmel vegyes izgalommal álltam ismét rajthoz ezen a versenyen, ahol mindig belebotlik az ember egy-két régi ismerősbe. Csodás nap ígérkezett, hiszen már kora reggel óta sütött a nap Pécs felett, és a -1 fok sem tűnt túlságosan hidegnek.

  Az előkészületeket már jó előre megtettem, így szurkolókra, és folyamatos frissítésre is számíthattam régóta bevált segítőmnek/barátomnak Szominak, ill. családjának köszönhetően. A nevezés elég lassan ment, de legalább volt idő egy kis beszélgetésre Gáborral, aki este a sofőr szerepét is betöltötte, amikor is visszavitt Budapestre.

  Kísérőim az utolsó pillanatban érkeztek, Szomi bevállalta a kerekezést, míg Eszter leánya, és Gabi kocsival jöttek utánunk. Éppen, hogy volt időm átadni néhány személyes tárgyat, és rohantam is a rajthoz, ami fél percre rá el is dörrent. Bemelegíteni ezúttal nem tudtam, de ezen a távon, és ismerve önmagamat, nem is volt rá nagy szükség. A rajt után nem sokkal összefutottam Árpival is, így innen együtt folytattuk utunkat a cél felé. Közben a nap is elment, ennek ellenére úgy éreztem, hogy kicsit túlöltözködtem, így a sapkámat hamar ki is adtam megőrzésre…

  Az első 5 km egy nem túl kemény, de folyamatosan emelkedő része a versenynek. Ezt az akadályt aránylag könnyedén vettük, és a fennsíkon feltámadó kisebb szél sem okozott problémát. A Pogányi-reptérnél lévő váltóponthoz 37 perc alatt értünk, (8,5 km). Utána enyhén lejteni kezdett az út, és Árpi el is lépett mellőlem, így egyedül, de nem magányosan, futottam tovább. Ezen a szakaszon megettem a Power-gel nagy részét. Szalánta község határa a féltáv, az órám 54 percnél járt ekkor. Itt volt egy frissítőállomás is, ahol ittam egy kis meleg teát, és eme új energiától hajtva róttam a kilométereket. Néha váltottam néhány szót Szomival is, aki lelkesen kerekezett a közelemben.

Túrony előtt volt a második váltópont (17 km) az időm 1.15.52 volt a championchip szerint. A faluba érve egy lejtő következett, melynek közepén volt egy újabb frissítőállomás, ahol egy korty teát ittam, mielőtt nekivágtam volna a hegynek. Itt a Tenkesre kellett felfutni, ami szerencsére könnyen ment, és utána következett a jól megérdemelt lejtő. Ekkor ettem meg a maradék Power-gelt, miközben egy váltóban induló hölgy futott el mellettem óriási sebességgel, és elég jó formával ahhoz, hogy új erőre kapva fussak utána, és megbeszéljem a dolgot kísérőmmel is, miszerint nem is olyan rossz egy ilyen futóverseny…

  Az utolsó két kilométer már egyenes szakaszon vezetett, amit még egy kicsit meghajtottam, és 1.50.10 alatt érkeztem a célba ami majdnem egy perccel jobb volt a 200-as időmnél. Árpitól kaptam néhány percet, de lelkesen ölelkeztünk össze, és gratuláltunk egymásnak. Megköszöntem lelkes szurkolóim, és kísérőm bíztatását ill segítségét, amit ezúton is szeretnék megköszönni a Szomor családnak! Közben beérkezett a célba Gábor, és Norbi is, egy másik komlói futótárs.

Éreztem ugyan egy kis fáradtságot, de sokkal rosszabbra számítottam, ráadásul még vissza volt a nap fénypontja: a melegvizes áztatás a termálfürdőben…

 Ezt jókedvűen beszélgetve, Czukor Zoli gyaloglóbajnok, olimpikon társaságában töltöttem, majd együtt öblítettük le egy korsó barna sörrel az út fáradalmait...

 (A versenyről további képeket, ill. beszámolót, eredménylistát itt találsz.)

 

Szólj hozzá!

Címkék: norbi gábor szomi árpi tenkes pecs harkany 25 km czukor zoli szalánta túrony

HHH Terep Félmaraton

2010.03.02. 06:16 :: Niterider

Másfél  évvel életem legjobb félmaratonja után vasárnap újabb félmaratont futottam, ezúttal terepen, amolyan edzés gyanánt, de ne fussunk már el az elején...

A HHH (Hármashatár-hegy) futásnak nagy hagyományai vannak, köszönhetően néhány lelkes szervezőnek, többek között Veresúrnak, ill. Gyöngyinek, s rajta keresztül a Futanet csapatának. A versenyt néhány éve rendezik, minden évszakban egy kör futás a Fenyögyöngye étteremtől a Panorámakörön keresztül, a reptér érintésével vissza a rajthoz. A végső győztes kapta a HHH Királya, ill. Királynője címet. (Bővebb infok/képek erről a versenyről itt.)

Nos e verseny folytatása volt a vasárnapi félmaraton, ezúttal két, meghosszabbított, és meg is nehezített körrel (Pályarajz itt). Én eredetileg egy kört szerettem volna futni, de Veresúr jobban bízott bennem, és beírt a félmaratont teljesítők közé (a második kör elején remélem csuklott, mert naggggyon szidtam emiatt...!!!) belekényszerítve a 21km lefutására... Mivel az utóbbi időben a kispályás focira koncentráltam jobban mint a futásra, ill. sérülések, egy vakbélműtét, és némi lustaság is nehezítette a felkészülést kicsit tartottam a távtól, de azért bíztam benne, hogy menni fog!

Kiss Csaba barátom hívott el anno, és ezúttal is vele érkeztem, hogy teljesítsük a két kört. Az időjárás jónak ígérkezett, hiszen sütött a nap, igaz fújt a szél. A rajt előtt találkoztunk néhány régi ismerőssel, így jó hangulatban vágtunk neki a rajt után közvetlen előttünk álló emelkedőnek.

A pálya első része enyhén havas/jeges volt, de szerencsére nem csúszott, így aránylag jó tempóban haladtam felfelé. A Panorámakör helyenként sáros, helyenként még havas-latyakos volt, de azért jól lehetett futni. A reptér fölötti részen kezdődött a dagonya: néhol bokáig érő sárban kellett evickélni, majd lefele csúszkálni, odafigyelve, elkerülendő a hasra esést. Szerencsére itt még megúsztam ezt... Elég erős volt a szembeszél, de ez néha még kifejezetten jól is esett. Az egyenes részre érve, egy rövid szakaszon, újra sár hegyek vártak, de ezt ismét szárazabb útviszonyok váltották. A futás jól esett, nem siettem. Itt még együtt futottunk Csabával, és néhány más futóval. Az út itt elkezdett újra emelkedni, de ez nem okozott problémát, igaz egy technikai szünetet muszáj volt tartani: egy gyors pisilés után eredtem a többiek nyomába... Mivel hegynek fölfele általában jól megy a futás utol is értem őket, az Árpád-kilátó felé vezető emelkedőn ami nagyon durva volt. Utána következett egy kis lejtő, majd egy újabb emelkedő, szerencsére nem sokáig. A célegyenes latyakos volt, itt ettem meg a Power Gel-t, hogy legyen elég energiám a második körre.  54.38 perc lett az első kör, a féltáv. Frissítésként megittam egy kis izotóniás italt, illetve vizet, majd nekivágtam a második körnek. Csaba és a többiek lehagytak, főleg, hogy nem igazán akart beindulni a „motor” az emelkedőn. Már-már kezdtem kétségbe esni, hogy mi lesz itt később ha most nem megy, de összeszedtem magam, és már fent is voltam a Panorámakörön. Itt már lazábban folytattam utamat a cél felé, és ez önbizalmat is adott, főleg, hogy utolértem, és le is előztem egy társamat, aki valószínűleg elfuthatta az első kört, mivel eléggé lelassult. Fent újabb dagonya következett, majd lefelé egy esés, szerencsére nem a sárba, hanem egy kisebb tüskebokorba ( bár, ha jól meggondolom a sárral lehet, hogy jobban jártam volna...). Persze nem szegte kedvemet ez sem: mentem előre rendületlen, még akkor is amikor néhány kirándulót kis híján fellöktem, miután nem voltak hajlandóak félreállni... Az Árpád-kilátó meghódítása már nem ment annyira lazán mint az első körnél: inkább már csak kocogtam, mint futottam hegynek fel, azért csak-csak felértem valahogyan, de nem volt őszinte a mosolyom... Innen már inkább lefelé vezetett az út, egyszer majdnem újra elestem, de csak a kezem érte a talajt, majd beértem a célba, ahol Csaba illetve a többiek már kis fújták magukat. 1.51.42 lett a vége, tehát a második kör azért valamivel rosszabbul sikerült, de nem voltam elkeseredve, sőt! Kölcsönös gratulációt követően, átöltöztünk, majd egy jó hangulatú eredményhirdetés után ajándéksorsolás következett, ahol nyertem egy CD- ill. egy fényképezőgép tartót (sajnos a szerencsémnek, nem a helyezésemnek köszönhetően...).

Ezúton mondanék köszönetet a szervezők lelkes csapatának, főleg Veresúrnak, hogy belerángatott a 21km lefutásába, ami jó felkészülés volt a vasárnapi Pécs-Harkány futóverseny előtt. A verseny "hivatalos" oldala eredményekkel, beszámolóval itt.

 

Befutókép (Itt már őszinte a mosoly...)

 

Szólj hozzá!

Natofutás

2009.10.11. 17:42 :: Niterider

Natofutás

 

Hosszú kihagyás után vettem rá magam, hogy elmenjek egyet futni, és ha már így történt, akkor erre a legmegfelelőbb hely egy futóverseny…

 

Két éve már egyszer részt vettem a Natofutáson, akkor még 20 km-ert kellett teljesíteni, ami azóta 10-re csökkent. Őszies időre ébredtünk, illetve egy enyhe fejfájásra a tegnapi Takler vörösboroknak köszönhetően, melyek egy részét a Romaikon fesztiválon fogyasztottam el.

Szóval esős, de enyhe időben érkeztem a Vérmezőre, ahol a rajt volt. Gyors nevezés (az első 500-nak ígért poló már elgogyott, holott fele annyian sem voltunk...), és vécéhasználat után kezdtem a bemelegítést. A rajt 11-kor dördült el. Az első egy-két kilométeren még szinte csak ismekedtem a futás örömeivel, nem is hajtottam magam, semmi hirtelen mozdulat, csak nyugodtan. Aztán a Lanchíd előtt egy enyhe emelkedőnél kezdtem belehúzni. Pont a "legjobbkor", ugyanis a Lánchídon elém kanyarodott a busz mely a futók ruháit szállította a célba, nem kis füstöt eregetve az orrom alá. A vezető megtalálta azt a sebességet, mely pont elég volt ahhoz, hogy meg se tudjam előzni, de el se tudjon távolodni tőlem… Szidtam a rendezőket emiatt a könnyen elkerülhető kellemetlenségért, remélem mindenki csuklott ott a BASZ-ban. BASZ=Budapesti Atlétikai Szövetség, még mielőtt valaki arra gondolna, amire én akkor…

 

Az Andrássy úton vezetett tovább a verseny, ahol a párhuzamos utcákból rengeteg dühös autós dudálását, káromkodását, és vitáját a forgalom biztosítására kirendelt rendőrökkel, kellett hallgatnom, miközben jó iramban közelítettem meg a Hősök-terét.

Tudtam, hogy a Városligetben még lesz egy kör, csak arra a nyolcasra nem számítottam, amit a cél előtt még meg kellett tenni. Már a befutóra tartogatott sprintet nyomtam, amikor láttam, hogy a cél előtt még a Királydombot is meg kell kerülni…

Ez a tény annyira visszavetett, hogy eléggé lelassultam, de azért az utolsó párszáz métert még megnyomtam, így 41.26 perc alatt értem a jégpályán kialakított célba.

 

Edzésnek kiváló volt, igaz egy frissítőállomás jól jött volna féltávnál, jól esett. Kicsit érzem a lábaimat, de úgy gondolom menni fog a Bécs-Budapest befutó félmaraton.

(E bejegyzést elküldöm a szervezőknek is, hátha legközeleb...)

Szólj hozzá!

Címkék: natofutás 10km

Sport és sérülés

2009.01.30. 21:15 :: Niterider

Tekintettel arra, hogy az utóbbi fél évem sportolásait sérülések akadályozzák gondoltam szentelek egy posztot ennek, a nem túl hálás, témának.

 

Sportolói „karrierem” a Carboker Páva-Papír kispályás focicsapatában kezdődött tizenvalahány évvel ezelőtt. Heti háromszor nyomtuk minimum: meccsek, edzések, kupák, bajnokság, stb.. Mellette futottam is, de még nem túl sokat, és nem is rendszeresen. A sérülések eleinte szerencsésen elkerültek, de egy napon, barátságos meccsen városunk rendőrei ellen, rándult egyet a bal térdem.

Fájt, de nem igazán vettem komolyan, és előbb a kapuban, majd a mezőnyben folytattam a játékot. A második rándulás után már nehezen álltam rá a lábamra, így abba is hagytam arra az estére. Mikor másnap reggelre feldagadt, már tudtam, hogy komoly a baj. Jóanyámmal sírva közöltem a hírt, miszerint az esti bajnokin nem valószínű, hogy részt tudok venni…

Teljesen összetörtem lelkileg, és úgy éreztem itt a világvége!

Mint kiderült porcleválás okozta a problémát, melyet Dr. Moser Tamás műtött meg Szekszárdon, atroszkópiásan.  

Négy hétre rá már újra sportoltam, és nem is volt gond egy ideig…

 

A térdem rándult meg újra, és nagyon megijedtem, mert a levált porcokat már fél éve eltávolították, ergo valami más lehet a probléma.

Hamar kiderítették, hogy ezúttal részleges szalagszakadás okozta a bajt. Tekintettel arra, hogy nem voltam profi sportoló nem műtöttek meg, viszont azt a javaslatot kaptam, hogy erősítsem a combizmaimat, mely segít tartani a térdet.

Így tettem, és lettem az edzőterem látogatója egy ideig. Javasolták továbbá még a futás, úszás, és kerékpár preferálását, futball helyet.

Így kezdtem el duatlonozni, néhány lelkes ember, elsősorban Hartmann Karcsi bácsi, és családja, társaságában.

Természetesen a kispályás futball maradt a szerelem, amiről azóta sem vagyok képes lemondani…

 

A térdsérülésem azóta is ki-kiújul, ami egy-három hónap pihenőt jelent. Utoljára egy hete történt ez velem, három év után újra...

 

Sajnos nem csak a térdemmel vannak gondok, de a bokám is beállt a sorba…

Másfél éve kezdődött kb. a fájdalom, de nem érdekelt igazán, tekintettel arra, hogy nem volt ez egy éles, csak egy kis tompa állandó. Mikor év végére nem tudtam ráállni a lábamra, kezdtem el aggódni miatta. Újra meglátogattam régi doktoromat, hogy nézzen rá a bokámra. Ez pontosan két nappal a Pécs-Harkány futóverseny előtt volt. Természetesen nem javasolta a részvételt, főleg miután megállapította a csonthártyagyulladást a jobb bokámban. Kaptam gyulladáscsökkentőt, és pihentetést útravalónak…

 

A Pécs-Harkányt 1 óra 51 perc alatt teljesítettem, de utána elkezdtem a gyógyszerezést is.

Néhány nap múlva olvastam csak el a mellékhatásait, aminek 90%-a jelentkezett is rajtam (ingerlékenység, fáradtság, álmatlanság, stb.) így azonnal abbahagytam a szedését.

A pihentetést nem vettem komolyan, így a múlt tavaszt, és nyarat lényegében végigsportoltam.

A bokám persze fájt, de továbbra sem vettem komolyan, és csak róttam a kilométereket, és rugdostam a gólokat…

 

A Budapest Félmaraton után már alig tudtam ráállni, de még a Megyeri-hídfutást bevállaltam. Utána már csak focizni jártam el, de novembertől azt is abba kellett hagynom, mert már-már elviselhetetlenné vált a fájdalom.

Újabb látogatást tettem Szekszárdon, (amit a Vesztergombi Pincészetnél kezdtem, de ez egy másik történet...) és orvosi javaslatra vettem egy MBT cipőt. Ezúttal egy másik gyógyszert kaptam, aminek nem voltak mellékhatásai, továbbá feketenadálytő krémmel kenegettem, és dunsztoltam éjszakánként.

Ja, és ezúttal komolyan vettem a pihentetést is, és minden sportolást felfüggesztettem. Ennek meg is lett a hatása, és néhány hét múlva már nem éreztem fájdalmat a bokámban.

Január elsején a Mecsekben köszöntöttem az új évet egy reggeli erdei hegyi futással, megalapozandó az új esztendőt, és kiizzadni az előző éjszaka elfogyasztott, tekintélyes mennyiségű Ouzo-t…

A fagyott talaj ellenére sem fájt a bokám, igaz eltévedtem, de nagyon jól esett a mozgás.

A focit is újrakezdtem, és nem is volt gond a bokámmal, a térdem viszont megint rándult egyet egy hete, így most ezzel az írással töltöm szabadidőmet a labda kergetése, vagy futás helyett…

 

1 komment

1. 27. 52

2008.09.07. 17:42 :: Niterider

A fenti cím nem a gépem IP címére hanem a Budapest Félmaraton befutóidejére utal, mely életem legjobb félmaratoni távon mért ideje, de ne fussunk ennyire előre...

Titokban készültem rá, hogy megdöntöm eddigi legjobbamat, amit még 3 éve a Normafánál, azaz hegyen sikerült elérnem, de a nagy meleg miatt már egy másfél órán belüli ídővel is kiegyeztem volna. Azaz annyira nem is egyeztem volna ki, hisz az ember mégiscsak próbál mindig egy kicsit javítani az idején, és futottam már ezen a nyáron melegben eleget, annak ellenére, hogy egy néhány évvel ezelőtti rosszul sikerült kánikulai edzés után megutáltam a nyári, 30 fok feletti futást...

Szóval a reggeli szokásos lekváros zsemle elfogyasztása után betömködtem a Power Gel-t, illetve néhány papírzsebkendőt a hátsó zsebembe, és lassú futással közelítettem meg a rajt/cél helyet a Városligetben. Kollégákkal és barátokkal is megbeszéltem, hogy az 1.30-as befutóidőt jelző táblánál talalkozunk, és ameddig lehet együtt nyomjuk. Árpival tudtam csak talalkozni, aki két hete Nagyatádon élete első Ironman versenyén ment egy fantasztikusan jó időt, megeröltetés nélkül. Azért ő is "megijedt" a tervezett 1.30 alatti időmtől...

A rajt utáni néhány kilométerre nem nagyon érdemes karaktereket pazarolni, ilyenkor megy minden magátol, azaz még lazán visznek a lábak, a mosoly is őszinte, és az ezrek is még 4 perc közelében vannak. Az első frissitőállomás a Parlament oldalában volt. Ezúttal gyors kortyolás a vízből, egy másik pohár a nyakba, semmi tökölés, futás tovább. Az Erzsébet hídnál kanyarodtunk le az alsó rakpartra ahol már elég masszívan sütött a nap: orvul, hátulról. Sok árnyék nem volt, se szél. A rakparton futás azért gáz, mert monoton, és 1 km futás után úgy érzed, hogy már legalább 5 km-ert megtettél, pedig dehogy...!!!

A szokásos Power Gel-t 8 km-nél vettem be a szervezetbe, közvetlenül a frissitőállomás előtt, mert arra inni kell, mivel annyira édes, hogy összeragad tőle a szád. A Dráva utcai felhajtónál, a megbeszéltek szerint, várt családom. Gondoltam bármilyen jó időt is szeretnék futni, egy fél perces talalkozás velük is megér egy sikertelen kisérletet! (A pszihikai doppingról nem is beszélve...) Zalán fiam nem értette, hogy anya miért locsolja apa fejét egy üveg vízzel, és miután mindenki kap egy puszit, miért rohan el apa olyan gyorsan. (Neki biztos gyors volt...!) Rögtön utána jött a 10 km-es chip-es ellenőrzőpont, amit 40.51 perccel szakítottam át.

Innen az Árpád hídon át a Margitszigetre vezetett az út. Itt "futottam össze" Robival, akivel a "HHH Bajnokság" versenyein ismerkedtem össze, és elég jó iramban nyomta a kilométereket. "Sajnos" túlságosan is jól, mert kb. 2 km-en keresztül bírtam csak a tempóját. Eléggé le is lassultam, s féltem, hogy további gondok lesznek. Utólag belegondolva itt ért el a holtpont, de szerencsére hamar túltettem magam rajta, és a Power Gel is hatni kezdett (legközelebb korábban fogom elfogyasztani), igaz Robit legközelebb csak a célban láttam viszont...

Miután lekanyarodott a mezőny a rakpartra, és elfutottunk a Fehér Ház előtt már sokkal jobban voltam, és éreztem, hogy menni fog a maradék 5-6 km is. Az Alkotmány utca után a Nyugati felüljáró következett, ami elég magas hegynek tűnik 17 km után, de azért pár embert sikerült megelőznöm felfelé.

Az utolsó kilométereket aránylag lazán tettem meg, de nem éreztem magamban azt a plussz erőt, és akaratot sem, hogy nagy hajrát vágjak ki a végére, ezzel is segítve az egyéni csúcs megdöntését. Kiábrándító volt továbbá az utolsó kilométer is a Városligetben, ahol még mentünk egy kis kerülőt a cél előtt. Ezek után meglepődve néztem az órámra, miszerint, ha pár másodperccel is, de sikerült! A nettó idő EGY óra HUSZONHÉT perc ÖTVENKETTŐ másodperc lett, hurrrrá, hurrrrá! A 118. helyen értem célba a férfiak között a több mint háromezer indulóból.

A célban még egy ideig vártam kollégáimat/barátaimat, és büszkén meséltem a sikeres rekordkisérletet. A család is már ott volt, a gyermekeim vígan ugráltak egy ugrálóvárban, és akkor még elérhető célnak látszott egy sikeres maraton teljesítése, újabb rekord döntéssel, de azóta egy régóta húzódó bokasérülés keresztbe húzta ezirányú törekvéseimet...

 

Célfotó:

 

 

                        

 

 

 

                   

 

                            

 

 

 

3 komment

Címkék: család margitsziget rekord ironman városliget rakpart árpi robi lekváros zsemle budapest félmaraton 1 27 52 power gel

Amikor...avagy életem első Kinizsi100 teljesítménytúrája

2008.08.29. 14:54 :: Niterider

Kinizsi100, 2006. május 27-28.

 

Amikor 6.50-kor Csillaghegyről elindulsz Zsoltival, aki már negyedik alkalommal vág neki, ill. kollegájával Tibivel, még nem tudod mi vár rád: nevetgélsz, jókat beszélgetsz.

Amikor vidáman hallod, hogy már csak 99 km van vissza...

Amikor azonnal elkezd esni az eső

Amikor nehány kilométer múlva rajössz a valóságra: sár hegyek, igaz kisüt a nap

Amikor 10.08-kor eléred az első ellenörző-állomást, (Hosszúhegy) s megtettél 15 km-t, visszanézel Budapestre, ami még elég közelinek tűnik

Amikor utadat folytatva kapsz néhány telefont, ill. sms-t biztatásul

Amikor felkapaszkodsz a Pilis-nyeregre, s eléred a második ellenörző pontot még csak 27 km-en vagy túl, s 12.40 a pontos idő

Amikor kiderül, hogy társad, Tibi, már 24 maratonon van túl 47 évesen, úgy, hogy az elsőt 40 éves kora után futotta

Amikor te még csak egy szerény maratonnal dicsekedhetsz...

Amikor lenézel a Pilisről s gyönyörködsz a látványban

Amikor hatalmas sártengerben csuszkálsz bokáig süllyedve a sárban egy hegyről lefelé

Amikor először megállsz, és megeszed az első lekváros szendvicsedet melyen mindig mindenki jókat mosolyog, pedig ennél jobb szendvicset meg soha senki nem “főzött”...

Amikor leizzadsz, es csöpög rólad a víz

Amikor hirtelen összefutsz egy régi haverral, valahol az erdő közepén

Amikor az anyukád felhív, s egyszer az életben nem aggódásának hangot adva biztat

Amikor Dorog határában jéghideg sörrel öblíted le torkodat, s eme új energiától hajtva folytatod utadat

Amikor 4 éves kislányod élménybeszámolót tart a gyermeknapi programokról

Amikor megkér rá, hogy legközelebb őt is vigyed el a 100 km-es túrára

Amikor ezt természetesnek találod, és meg is ígéred neki

Amikor a távolban megpillantod az esztergomi bazilikát

Amikor eléred a Nagy-Getét már 42 km(egy maratonnyi táv!!) van mögötted, és 16.25 az idő, már fáj a lábad, s a tudat, hogy még több mint a fele vissza van, letör de nem adod fel!

Amikor a barátod felhív Angliából, és “Szia Gyogyos!”-ként köszön be, finoman utalva véleményére rólad akinek jobb dolga nem lévén túrázik egész nap, lanyha semmit tevés helyett

Amikor az egyik pocsolyát kinevezve féltávnak feldobodsz a tudattól, hogy már “csak” a fele van vissza

Amikor a tokodi pincéknél a helyiek fröccsét fogyasztva megtudod, hogy Tokodon néha már-már elviselhetetlen a sok madárcsicsergés, s legszivesebben vissza sem térnél Budapestre

Amikor Mogyorósbányán egy újabb ellenörző pontnál 18.30-kor az 52.km-nél azon bánkodsz, hogy  nem hoztál magaddal almát, ezért nagy duzzogva megiszol egy sört...

Amikor lassan lemegy a nap jelezve, hogy előtted az éjszaka, s még 40 km.

Amikor a Bika-völgyi ellenörző pontnál (63.7 km 20.50) az erdő szélén egy kis tisztáson egy koncertbe botlasz, ahol a zenekar éppen a Hotel California-t jatsza az Eagles-től, meglepően jól

Amikor egy banánt mikrofonnak használva énekled, hogy “Welcome to the Hotel California..” miközben valaki kamerával veszi a performanszodat

Amikor újabb telefonok érkeznek, hogy csak így tovább, s ettől erőre kapva indulsz bele a sötétségbe, s az utolsó nagy menetre

Amikor először bekapcsolod a bányászként fejedre helyezett lámpát, s figyeled az elötted vilagító kis pontot

Amikor örülsz a sötétségnek, mert nem nézed/látod tovább az órádat

Amikor csúszos sziklákon araszolsz fölfele

Amikor a lábad olyan helyeken kezd el fájni, ahol nem is sejtetted eddig, hogy fájhat

Amikor az erdőt ellepik a hozzád hasonló “szentjánosbogarak”

Amikor mar nem viccelödsz, s beszélgetni sincs sok kedved

Amikor elöször vesz rajtad erőt az érzés, hogy talán jobb lett volna otthon maradni

Amikor felersz Bányahegyre (70 km 22.30), es “világbajnok” forró teával várnak

Amikor lerogysz egy székre, de meglátva nehány hölgyet, azonnal átadod helyedet

Amikor megeszed utolso banánodat, amit már nem használsz többé mikrofonnak...

Amikor eltévedsz, s azon gondolkodsz, hogy így másnap reggel hogyan viszed el lányodat a gyermeknapi rendezvényekre

Amikor rájössz, hogy a kék jelzés néha zölddé válik

Amikor visszakeveredsz a kék jelzésre, s lassu futással probálod behozni szinvakságodat

Amikor elkezd esni az eső

Amikor Tibi közli veled, hogy a sérült talpa miatt nem képes folytatni, de te menj tovább

Amikor részeg barátod felhív egy kocsmából es közli veled, hogy ő már rég megtette volna ezt a “szar kis 100km-es távolsagot”, tehát jó lesz ha összeszeded magad

Amikor összeszeded magad...

Amikor az eső már nem esik hanem zuhog

Amikor már nem érzed a lábadat, es felhív jóapád, hogy ne aggodj ő érzi helyetted is

Amikor Koldusszállási ellenörző pontot elhagyva (81 km 1.30) két újabb forró tea után, azt gondolod, hogy most már “csak” 20 km van vissza

Amikor rájössz, hogy még 20 km van vissza

Amikor sebességed 1 km/órára csökken

Amikor lépsz egyet, és kettő lépésnyit csúszol vissza a sártengerben

Amikor egyszer csak eltünnek a vilagító pontok mellőled

Amikor ott találod magad az erdő közepén egymagad

Amikor egy méternél tovább nem látsz az esőtől

Amikor “sétapálcákat” szerzel, hogy tudjál végre előrefele is haladni

Amikor a vízhatlan cipőd feladja a néhol sipcsontig érő sárban

Amikor átgázolsz egy búzatábla szélén

Amikor nehezedre esik lábad kiemelése a sárból, hogy utána egyből belesűllyedjen

Amikor elnyomsz egy csúnya káromkodást

Amikor újra megtalálod Zsoltit

Amikor kiérsz végre egy műútra

Amikor eléred az utolsó ellenörző pontot Sólyomvár (89 km 3.20)

Amikor kicseréled átázott zoknidat

Amikor ez semmit sem ér

Amikor már nem túl őszinte a mosolyod

Amikor iszol egy utolsó energiaitalt, és eszel egy Sport szelet

Amikor felhív Eszterke, leányod anyukája, hogy biztasson

Amikor Zsolti rosszul lesz

Amikor Zsoltit a rosszul lét kicsit sem érdekli

Amikor teljesen átfáztál a rövid megállás után

Amikor egymast biztatva nekikezdesz az utolso 10 km-nek

Amikor az erdőből véglegesen egy műútra érsz

Amikor nem tudod, hogy ennek örülni kell vagy bánkodni

Amikor poénkodni probálsz

Amikor rajössz, hogy mások értik a poént, de nem szeretik...

Amikor elkezd világosodni

Amikor a “szentjánosbogarak” visszaváltoznak emberekké

Amikor újra látod a másik arcvonásait

Amikor azon csupa elszántságot és dacot látsz

Amikor hajnalban felhív jóanyad, és boldog gyermeknapot kíván a 33 éves “kisfiának”

Amikor kiderül, hogy Tibi mégsem adta fel, csak nem akart visszavetni tempodból

Amikor már nem te mész hanem a lábaid helyetted

Amikor rádtör valami éktelen vihogás

Amikor Zsolti közli veled, hogy szimplán meghülyültél

Amikor már simán igazat adsz neki, de nem igazán érdekel

Amikor vihogsz tovább

Amikor Zsoltit veréssel fenyegeted, s átkozod azt a napot amikor megismerted

Amikor átmész az M1-es autópálya alatt

Amikor arra gondolsz, hogy autóval milyen hamar elmegy 100 km

Amikor ezt a “bűnös” gondolatot elhesegeted magadtól

Amikor már énekelni is megjön a kedved

Amikor halálra idegesíted Zsoltit

Amikor megfogadod, hogy kirándulni legközelebb, esetleg!, a Normafához mész, oda is tömegközlekedéssel

Amikor tovabb vihogsz, és jó reggelt kivánsz a világnak

Amikor megpillantod a Szárliget táblát

Amikor atmész a vasúti aluljáró alatt

Amikor belépsz a világ legaranyosabb, legszebb, legjobb általános iskolájának kapuján

Amikor Zsolti nyakába borulsz és elfelejted, hogy nehány órája még veréssel fenyegetted

Amikor átveszed az oklevelet 23 órával indulás, és 26 órával ébredés után

Amikor meghatottságodban elsírod magad

Amikor megkapod az elso gratulációt de nem tudsz beszélni a konnyektől

Amikor felhívod Eszterkét, hogy ne örűljön, túlélted...!!!

Amikor jóanyádat is felhívod, aki veled örül

Amikor barátod felhív és megkérdezi, hogy a túrat elmebetegeknek irták-e ki

Amikor ennek ellenére ő is gratulál

Amikor Tibi fél orával a szintidő letelte után megérkezik

 

Akkor, bár nagggggyon szarul nézel ki, de már azon gondolkodsz, hogy jővőre mit fogsz másként csináni...

 

3 komment

Címkék: budapest tura pilis teljesítménytúra zsolti tokod lekváros szendvics kinizsi100 nagy gete

Délibáb Félmaraton, Hortobágy 2008. júl. 05

2008.08.27. 15:21 :: Niterider

Delibab Felmaraton, Hortobagy 2008 jul. 05

 

 (Az elso bejegyzes ekezetek nelkul keszult, tessek elviselni, majd legkozelebb lesznek!)

 

10 utan indultunk utnak Zsoltival a hazunk elol, es pontosan ket ora mulva ott is voltunk a Delibaboson. Utkozben a kozos kedvenc Dream Theater-rel hangoltunk a delutani eroprobara.

A versenyig meg masfel ora volt, ergo korulnezni indultunk a rajt/cel teruletre. Kozben megettem ket lekvaros szendvicset, es egy banant, aminek kesobb meg lesz jelentosege.

A hasam megy, szokas szerint izgulok…

 

Sok ismerossel talalkoztam, hiaba sok verseny=egyre tobb futotars.

Az ido meleg, igaz  nem sut a nap, es felhos az eg. Ekkor meg reklamalok az ido miatt, de mikor 10 perccel rajt elott kisut a nap, mar rohanok is vissza a kocsihoz a sapkamert.

Rajt elott meg megettem egy muffint, es egy power bar csokinak a felet, ill. megittam a Plussz Aktiv-ot, amit altalaban meccsek/versenyek elott szoktam.

A rajtnal bealltam elore, amennyire lehetett, ne keljen mindenkit kerulgetni.

Martinek Janos ottusa olimipiai bajnok inditotta a mezonyt, hihetetlenul el van hizva a srac, nem akartam elhinni/raismerni…

Az elso ket kilometer sima beton uton haladt, ami eleg csalodas volt, hiszen foldes utra szamitottam. Aztan meg visszasirtam a jo kis betont, amikor ratertunk a szikes patak, es labnyomokkal tonkretett hepehupas, gorongyos utra. Neha ugy szokeltem felettuk, mint egy balatt tancos, nehogy kimenjen az egyebkent is fajos bokam. A hasam iszonyuan gorcsolt, az esznelkul, es tul keson elfogyasztott kajak miatt. Egyebkent sem szeretem a kesoi versenykezdest: minel kesobb indul, annal tovabb izgulok…

Az elso het kilometer tehat sok szokellessel, es hasfajassal telt el, es feltem, h. nem fog menni a tobbi 14 sem sokkal jobban. 4km-nel volt egy frissito ahol bevizeztem a sapkamat, es ittam is. 9km-nel volt a masodik, elotte ettem meg a Power Gel-t, nehogy fejre alljak a kesobbiekben. Egy nalam nehany evvel idosebb futoval probaltam tartani a lepest, aki csak ivott egy kortyot minden allomasnal, mig en lemosakodtam, sapkat martogattam, megalltam, ittam, es utana futottam tovabb. Persze mindig beertem egy kis sprinttel, de az o technikaja volt jobb, ez vitathatatlan! Volt egy kis ellenszel, ill. oldalszel, de a nap is sutott rendesen, bar nem ereztem, h. annyira meleg lenne. 14km-nel ereztem eloszor, h. tul meleg van. Szerencsere a talaj minosege sokat valtozott, es inkabb fuves ut volt, nem allatok altal kitaposott. A 14km-nel levo frissito allomasnal eleg sokat idoztem, de nem akartam kidolni a sorbol, es ereztem, h. jo eroben vagyok, nagy baj nem lehet. Utol is ertem idosebb futotarsamat, de egy kilometer utan visszaelozott. Meg is emlitettem neki, h. tetszik az ahogy frissit, nem szarozik annyit mint en…

A tajrol nem tudok sokat nyilatkozni, mivel annyira a labam ele koncentraltam, hogy a szurkemarha csordat is akkor vettem csak eszre amikor majdnem nekiszaladtam az egyiknek. A Hortobagy kulonben sem egy Mecsekben felnott embernek valo...

17 km utan kezdtem el sprintelni, mert ereztem, h. itt mar nagy baj nem lehet. Az utolso 3km mar 4perc kozeli ezreket mentem, es eleg sok futot megeloztem, tobbek kozt az elobb mar emlitett sracot is, aki mosolyogva gratulalt a celban. Vegul 1.29.21 lett a vege (celfoto itt!), ami a 19. helyre volt eleg a nem tul acelos mezonyben. Ennek ellenere szamomra azert egesz jo idonek mondhato foleg a meleg es az uttalan utak miatt.

A celban osszefutottam nehany regen latott, es nem vart ismerossel, koztuk Ildivel, akivel ket kulonbozo munkahelyen, is sikerult egyutt dolgoznunk. A sorert ezuttal is koszonet neki!!! Zsolti kesobb ert csak be, mert rosszul lett. Eleg rosszul is nezett ki, de nem adta fel, ot nem olyan fabol faragtak…

Hazafele meg megalltunk a Feher Amurba ahol egy nacceru halfatanyerossal vetettem veget az ehezesnek.


 

6 komment

Címkék: banán hortobágy zsolti félmaraton délibáb szürkemarha lekváros szendvics

süti beállítások módosítása